MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964
43. ő. e. 1964. december 28. (208-243. o.) - 1. Somogy megye ipari káderhelyzete és káderfejlesztési terve. Jelentés: 210-218
A jelentés viszont azt mondja, hogy csökkenteni kell a munka melletti tanulást és át kell állni a nappali tagozatra. Ez ellentétes. A határozati rész 2. oldalán foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy az oktatás területén dolgozó párt és tanácsi szervek dolgozzanak ki tervet. Ha ezt előre tudjuk, mi mondtuk volna, hogy ez az anyag, ami a KB. elé kerül most fogja meg határozni azt, hogy milyen képzés fog folyni és most lesz meghatározva, hogy milyen beosztásokhoz milyen képzés szükséges. Mert eddig ez nem volt meg. Az az érzésem, hogy nincs megfelelő módon felmérne ennek az anyagi kihatása. Ahhoz, hogy üzemeltetni tudjunk közép és felsőfokú képzést, nincs rá épületünk. Például mire'megépült a mezőgazdasági technikum már kicsinek bizonyult. Vagy itt van az élelmi szeripari technikum kérdése.Etiiverzális embereket kell ne vélnünk Az nem megy, hogy a kettőt - közép és felsőfokút egy épü létben működtessük, hisz a beruházási előirányzatot csökkentették. Még olyan problémát is látunk, hogy az épitőipar* szakkáderekkel való ellátására önálló intézményt akarunk létrehozni. Azonban ez nem megy, mert Pécsett is van épitőipari technikum. Vannak már bázisai a technikumi képzésnek-és módunkban áll ide beiskolázni az embereket. Tehát a járható ut számunkra a levelező oktatásba való bekapcsolás lenne. A határozati részben van, hogy a szakmunkásban igen nagv hiány van. Szerintem ezt a részt ki kellett volna munkálni, hogy ebben mi lenne az egyes osztályok-feladata, hogy ezt a hiányzó létszámot biztositani lehessen.'Ugyanis a KB. elé kerülő anyagban az ipari'képzés dominál. Itt lennének ne künk nagyobb feladataink. Az iparitanuló képzésnek is egyelőre helyiség'akadálya van. Szerintem itt kellett volna az' utakat keresni. Az a javaslatom és a véleményem, hogy - bár szépek ezek a törekvések - de áz országos elképzeléssel nem találkoznak, ezért irreálisak. B ő h m József elvtárs ; Figyelembe véve Kocsis elvtárs felszólalását, egyetértek vele, szerintem is ezek a célkitűzések irreálisak. Véleményem szerint elengedhetetlen figyelembe venni a nép gazdasági helyzetet jelenleg, a szomszédos megyék iskolai állományát és a mi igényeinket. Nem azt mondom, hogy nem kell nállunk is ilyen iskolákat megszervezni, de elsősorban olyan erőfeszítéseket kell tenni, hogy a meglévő létesítményekbe, tervszerűen iskolázzuk be a megye ipari szükségletét.