MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

43. ő. e. 1964. december 14. (82-171. o.) - 2. A termelőszövetkezetek távlati körzetesítési terve. Előterjesztés: 134-155

I2>* egyesülést,, Ilyenek a bUssüi és gc'llei, vagy az igali és ráksi-i körzetek* s A feldolgozott jelenlegi vetésszerkezet^ művelési ágak aránya, valamint a munkában résztvevő tsz tagok száma azt mutatja, hogy a táv­latilag kialakitott üzemnagyságban az üzem é'leté-t erősen befolyásoló tényezők most a tervezetben kiegy-nlitődtaki Pl„ a barcsi járás tszieiben az egy dolgozóra jutó szántóegyseg átlaga 6o5s mellette a minimum 4,1,.' a maximum pedig 9j9+ Ezzel szemben a körzeti tervezetben a minimum 5,6, a maximum pedig 7,9. Ugyan így lehetőséget ad a tervezőt a vetésszerkezetnek jobb területi elho" /ozésére^- valamint az állattenyésztési telepek jobb és gazdaságosabb kialakítására 0 * Az ipartelepek vonatkozásában - Kaposvár 3 Marcali és Nagyatád esetében - a körzet nagyság kialakításánál figyelembe vettük a munkaerő nagyobb mérvű felszívódását az iparba s ezért viszonylag nagyobb egysé­geket alakítottunk ki. Az állami i'jvc'uságolc területeit nem vettük figyelembe a körzetek kialakításánál* Vizsgálataink során azonban megállapítottuk, hogy számos" község esetében viszonylag kisebb állani gazdasági területek vannak csak, amelyek távlatilag nem tarthatók fenn•, Véleményünk szerint már napjaink­ban is e szétszórt területek nögy mértékben befolyásolják megyénk állami gazdaságainak jövedelmezőségét. Állami gazdaságaink, mélyek a megye összterületének 37»3 és szántóterületének csak 13 t 3 %-é.n gazdálkodnak, különböző birtoktestekkel érdekeltek a megye 125 községében„ & balaton­ujhelyi kivételével valamennyi gazdaság két-három járás területén érde­kelt, A tervezett körzet-központokra általában jellemző, hogy a körzet­ben legnagyobb számú lakossággal és legnagyobb mezőgazdasági területtel rendélkeznekf, A 83 központi község közül Torvaj kivételével valamennyi--, nek van bekötőútja /Torvaj tervezés alatt/ és 52-nek van vasútállomása. További kettőnek - Gölle és Somogyszil ••• gazdasági vasútja van. Az is­kolák körzetesítése Vonatkozásában a javasolt körzet-központok közül ~ raegegyezík a fejlesztéssel, vagy önálló nagy iskolája van 64 községnek. További 19 esetben másik iskolába járnak a tanulók /:Kaposfüred Kapos­várra, Ráksi Igáiba stb./, A körzetek kialakításánál Kaposvár várossal együtt a megye 247 községét vettük figyelembe. Nem soroltuk be a következő községeket: Somogytamóca, Balatonboglár és Bőszonfa az állami gazdaság teljes ér­dekeltsége, Balatonmária, Balatonfenyves és Balatonföldvár községeket pedig üdülőhelyi jellegük miatt; k% egyen körzeteket'a körzethez tarto­zó községek száma szerint a Vli #S z» táblázat mutatja,. Egészségügyi és állategészségügyi vonatkozásban a központi közsé­gekben orvos és állatorvos van 53, csak orvos 12, csak állatorvos 6 és egyik sincs 12 esetben. Egyes helyeken viszont nem a központban, $anem a körzet egy másik községében van az orvos, illetve az állatorvos. Egyes körzetekben pedig a megye székhelyről,, illetve járásról történik az ellátáso

Next

/
Thumbnails
Contents