MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

43. ő. e. 1964. november 30. (2-81. o.) - 3. A megyei párt-vb 1964-65. évi továbbképzési tanfolyamterve és a tanfolyamok tematikája. Javaslat: 34-45

- l'Vt Ugyancsak a Balatonpart fejlesztésének kérdéséről is ez a véleményem, hogy elmaradhat. Azonban indokolt lenne néhány más kérdés megvitatása, például megbeszélnénk az 1964—es év premizálási tapasztalatait, Vagy a rétek legelők állapo­tát a megyében-javasolják megbeszélésre, meggyőződésem,hogy ezzel a megbeszéléssel nem megyünk sokra. Szükséges volna inkább a termelőszövetkezeti elnökök és párttitkárok részére az 1965. évi premizálásról beszélni én a magam részéről ezt tartanám indokoltnak. Előadás megtartására vagyok jelölve, az a kérésem, hogy te­kintsen, el ettől a végrehajtó bizottság, mivel ebben az idő­ben szabadságon leszek. Dr. Sólyom Gábor elvtárs; Valóban a téma kiválasztásoknál érdemes módositást eszközöl­ni. Február hónapban tervezett 6 napos tanfolyamon kérem a végrehajtó bizottságot, hogy részt vehessen a főkapitányság vezetője, helyettese és a két párttitkárunk. Ez különösebb költséget nem jelentene, mert csak az előadásokat hallgat­nánk meg. Javaslom, hogy a termelőszövetkezeti párttitkárok és tsz. elnökök tanfolyamán kaphatnánk két-két órát a közös tulaj­don védelméről. Mi az előadás megtartását és a konzultációt vállalnánk. Róna Imre elvtárst Csatlakozom Takács elvtárs véleményéhez, hogy februárban nem lesz jó az instruktorok tanfolyamának megtartása, mi­vel a zárszámadásoknál részt kell venniük. Ami a vezetők tanfolyamát illeti, helyes volna, ha a párt vb. tagjai is részt vennének a konzultációkon. Kutas János elvtárs; Kérésem, hogy az ipari témánál a december 15.-i előadást nem-e lehetne megcserélni délelőttre,-A javaslatban előadó­ként szerepel Erdős József elvtárs az OKISZ elnöke, a ja­vaslatban titkárként van megjelölve ezt kérem átjavitani. Továbbá kérem a végrehajtó bizottságot, hogy engem a veze­tői minőségből mentsenek fel az ipari párttitkárok tanfolya­mán, mivel esti iskolába, járok. *­B ő h m József elvtárs; Nem tudom, hogy a 18.-i előadás megtartása még aktuális-e, mert ha igen akkor fel kell készülnöm. Az állami irányitás és vezetés helyzete a megye iparában clmü témát kellene kör­vonalazni, hogy mit tartalmazzon, nem tudom szükséges-e ezt a párttitkárokkal megbeszélni.

Next

/
Thumbnails
Contents