MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

36. ő. e. 1964. február 10. (142-168. o.) - 1. A tavaszi munkákra való felkészülés programja. Jelentés: 144-145 - Szóbeli kiegészítés: 156

10 - __—: Neme t h Ferenc Elvtárs; Elvtársak a vitában és a hozzászólások során több irányú kri­tika érte az előterjesztést. Megitélésem szerint alapjába vé­ve az előterjesztés nem tartalmazza mind azt, amit mi vártunk a tavaszi munkák felkészüléséről. Véleményem szerint nem pro­dukálták az elvtársak azt, amit a Végrehajtó bizottság ezen a területen elvárt. Sok a bizonytalansági tényező, s ez a vi­tából is kitűnt, ez önmagába is elgondolkoztató és a Végre­hajtó Bizottságot nem nyugtathatja meg a jelenlegi helyzet. A műtrágya területen előbbre jutottunk, ezért dicséret és el­ismerés jár az elvtársaknak. A jelentésben sok jó dolog van, de van néhány olyan dolog is, amelyet a legjobb törekvés ellenére sem lehet elfogadni,pl.ki kell dolgozni a főbb növényekre vonatkozó agrotechnikai mini­mumokat. Ezt általános célként kitűzni nem lehet. Félő, hogy a főbb dolgokkal nem tudunk foglalkozni még ezekkel a dolgok­kal foglalkozunk és bekövetkezik az amit Takács elvtárs emii­tett. Takács elvtárs hozzászólásában megjegyzi, hogy vigyázzunk ne­hogy agyon adminisztráljuk magunkat. Nem ártana rögziteni a kukorica terület tervét véleményem szerint, bele lehetne fog­lalni a tőszámot és az időszerű munkákat. 2-3 fontos dolgot kellene a tavaszi munkák során kézbe tartani, ami meghatározó­ja lenne a tavaszi munkáknak. Abban igaza van Takács elvtárs­nak, hogy a tavaszi munkák más jellegűek. Ezek nem esnek egybe az őszi munkák végzésével. Azt javaslom, hogy anélkül, hogy le­terhelnénk magunkat jobban konkretizálni kell a dolgokat. Ami a gépjavításokat illeti: nem megnyugató a helyzet gépállo­mási szinten, de nem megnyugtató a termelőszövetkezetekben sem. Visszatérő jelenség az alkatrész hiány. A gépek javítá­sának minőségét sem tudjuk és ezzel számolni kell. Véleményem szerint az üzemanyag problémát is jó lenne megnézni, a tavalyi problémák kell, hogy figyelmeztessenek bennünket. Helyes lenne, ha a Végrehajtó bizottság figyelme a jövőben job­ban irányulna az Állami Gazdaságok felé is, nem szabad teljes egészében ellenőrzés szempontjából magukra hagyni őket. Ugyan­akkor gépjavitás szempontjából sokat segithetnek nekünk. Konk­rétan meg kell állapodni velük, hogy mit tudnak segiteni. Feb­ruár 10-e van, az idő jónak mutatkozik, március elejére pedig készen kell lennünk. Bőhm elvtársnak igaza van abban, hogy a főbb növényeknél az optimális időt tartsuk be, főleg a kukoricánál, arra kötelezni kell mindenkit, hogy a határidőt tartsák be. Javaslom a Végrehajtó Bizottságnak, hogy az itt elhangzotta­kat vegye figyelembe a két mezőgazdasági osztály és tegyék meg a szükséges intézkedéseket, a problémák ismertek, azok megoldását kell sürgősen megoldani.

Next

/
Thumbnails
Contents