MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

43. ő. e. 1964. november 30. (2-81. o.) - 1. Az állami gazdaságok vezetési és irányító munkája, gazdálkodása. Jelentés: 4-20

I. s - • Az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatósága 195-e j "Jiu'jr 1,-én kezdte mű­ködését Somogy megyében. Jelenleg megyénkben 11 áll arai gazdaság működik, ke-r reken loo.ooo kh, összterülettel, ebből mintegy 68,ooo kh, szántóterülettel* A megye szántóterületének 13,2 %,-a, a megye számosállat létszámának 12.9 $»-a van az.állami gazdaságok kezelésében, A megye mezőgazdasági áruter­melésének 28.9 %,-át az állami gazdaságok adják* Az egyes gazdaságok területei meglehetősen szótsz r.'t\k ;í ez a gazdálko­dást megneheziti, A terület 55 %.-a 3 gazdaságban koncentrálódott> ahol az irányitás, különösen a már felszámolt szakosított vezetés mellett, nem volt kielégítő. Az állami gazdaságok a megye éghajlati ós tclajvisztmyrinr.k megfelelő iottságok alapján gazdálkodnak. Szántóterületünk 35 #.-a s.vány homok, 10 #,-a láptalaj, 50 %,-a eróziónak kitett középkötött vályogtalaj, A telepek 52 %,-a nem rendelkezik kövesuttal, 16 /u.-ában pedig nincs villany, A vasút­tól való távolságok sem kedvezőek. Az állami gazdaságok épület-állománya ál­lagában, a régi épületekre vonatkozólag, elhanyagolt. Az elmúlt években épit-, kezesi beruházásokban komoly erőfeszítések történtek, A termelő kapacitások megépültek, de a kiegészítő és járulékos beruházások elmaradtak* Az állami gazdaságok gépellátottsága erőgépekben minőség és mennyiség szempontjából egyaránt jó, de munkagépekben jelentős kíegészitásre szorul. A A gazdálkodást a kézi munkaerő hiány kedvezőtlenül befolyásolja, a gyümölcstermelő gazdaságok kézi munkaerő szükséglete csakis KISZ táborokkal ilégithető ki. * II. A gazdaságok gazdálkodási tevékenységét a Somogy megyei Állami Gazda­ságok Igazgatósága irányitja, mint.középirányitó szerv; a gazdaság tevékeny­ségét a gazdaság igazgatója vezeti. A Megyei Igazgatóság a megye feladatát az Állami Gazdaságok Főigazgató­ságától kapja. Feladata a megyei tervek gazdaságokra történő lebontása, a tervek kivitelezéséhez szükséges főbb feltételek biztosítása, az üzemszerve­zési, termelésfejlesztési, agro- és zootechnikai feladatok megoldásának elő­segítése. \,

Next

/
Thumbnails
Contents