MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964
36. ő. e. 1964. január 27. (64-141. o.) - 2. Különfélék: - d.) A TRANSZVILL Vállalat Kaposvári Gyáregysége vezetője kinevezésének előzetes jóváhagyása. Javaslat: 139-140
s% Különfélék; 1./ ffeljegyzés a dolgozók bejelentéseinek és kérelmeinek intézésével kapcsolatos viz s gálatról, " 2£i_ _iJ=L£_£_£-S-2-2-.£ £^ nos elvtárs kiegészítése: Hogy miért kértük a VB-ot a feljegyzés megtárgyalására, amikor már korábban tárgyalta? Az elvtársak is megállapították, hogy az előző jelentés nem eléggé mélyen foglalkozott ezzel a problémával, érdemben nem vizsgálta a dolgozók kérelmeinek intézését. Ez késztetett bennünket egyrészt arra, hogy ezzel a témával mélyebben foglalkozzunk, másrészt, hogy itt felvessük annak a szükségességét, hogy a megyei part VB. de a járási pártbizottságok is foglalkozzanak azzal, hogy milyen területen kérjék a revizios bizottságok segítségét. A megyei, de a központi revizios bizottság is keresi az utat, hogy hogyan tudja segiteni a párt előtt álló feladatok végrehajtását, ffelvetették nekünk, hogy nem mindig helyesen választjuk ki a témákat, amiket vizsgálunk. Nem egy helyen meg nem értés van. Javasoltak, hogy beszéljük meg a VB-vel, hogy esetenként egy-egy témát tűzzön napirendre. Ha szükséges a VB. kérje meg a revizios bizottságot, hogy egy-egy jelentést nézzen meg, hogy valóban az életet tükrözi-e. Ha a korábbi jelentés elénk került volna, elkerülhettük volna, hogy vissza kell térni rá. Helyes lenne, ha a járási pártbizottságok is bevonnák a revizios bizottságot a munkába. Ezzel elősegítenék a revizios bizottság aktivizálását, A jelentés példákat hoz fel, hogy milyen hibák vannak, mik a jellemzőek, Anagyatádi vonatkozásban felvetett hibák jellemzőek a járásra. A megyei párt VB. részéről felvetett példák nem jellemzőek. Itt azok a jellemzőek, hogy nem értesítik a bejelentőket a panaszuk elintézéséről, - bár érdemben jól vannak elintézve, Dombóvári László elvtárs: A nagyatádi kályha ügyben külön vizsgálat indult a megyei pártbizottság részéről. Dómján és Varga elvtárs foglalkoztak ezzel a kérdéssel, A TüZÉP vezető nem tudja megmondani, hogy a megyei pártbizottság részéről ki kért, vagy kinek igért kályhát és elszállították-e. Senki, semmiféle konkrét választ nem tud adni. Kályhát onnét a megyei pártbizottság dolgozói közül senki nem hozott el. Ennek ellenére az elintézés módja ugy van feltüntetve a nagyatádi járási pártbizottságon, hogy a fenti dolog a valóságnak megfelel. A Szabó István elleni bejelentést Varga elvtárs vizsgálta. Azért nem értesítettük ki Szabónét, mert levelében azt irja, hogy nagyon fél a férjétől, hogy felelősségre fogja vonni. Kért bennünket, hogy férje ne tudjon arról, hogy levelet irt. Nagyobb odaadással, konkrétabban kell a jövőben a panaszos leveleket vizsgálni. Néhány feljegyzést én is láttam", amikor csak az van odaírva a panaszos levélhez, hogy "a panaszost megkerestem és szóban közöltem vele a dolgokat."D-e/hogy miben egyeztek meg, azt nem lehet megállapítani a feljegyzésből.