MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

41. ő. e. 1964. október 5. (124-173. o.) - 1. A gyenge pártszervezetek megerősítésére tett intézkedések a kaposvári járásban, a megyei pártbizottság 1963. november 2-i határozata alapján. Jelentés: 126-137

IT é m e t h Ferenc elvtárs : Ismert a dolog lényege. Azon van súly, tenni. A negyei tanács vonalán státusz tekintetében az igé­nyeket ki tudjuk elégíteni. Csak az a probléma, hogy no:i mennek oda szakemberek. Erról a kérdésről beszélgettünk Takács elv­társsal is. A tanácsi garnitúra nem a legjobb a zselicségben. Sajnos nem is tudjuk a közeljövőben jobbá tenni. A tiszteletdíjai: elosz­tásánál külön figyelembe tudjuk venni, hogy elsősorban az ott élő embereket honoráljuk anyagilag, hogy teljes értékű munkát tudjanak végezni. Gazdasági téren a megoldás módozatai ki vannak dolgozva. UjabD vizsgálatot nem igényel. üo-90 millió forintot jelentene a termelőszövetkezetek közös•építkezése, gépesítése, tajajren­dezés, telepítés elvégzése. Ez eddig nem nyert jóváhagyást. Az utánjárás állapotában van. A napokban járt Somogy megyében Hont János elvtárs, a földmü­velésügyi miniszter első helyettese. Azzal a céllal mentünk el vele a Sselicségbe Sasi elvtárssal, hogy ő is lássa, ta­pasztalja, hogy milyen a helyzet ott, és a különböző beruházá­sok elosztásánál ~vej^re figyelembe. Úgyszintén tavaly Dimény Imre elvtársat, a Központi Bizottság mezőgazdasági osztályának a vezetőjét is ezzel a céllal vittük oda. Tudni kell, hogy a hegyvidékek ügye-baja-sorsa országosan sincs eldöntve, - tanácstalanság van. Lli erről hosszassan beszélget­tünk Takács elvtárssal együtt. Mindezeket azért mondtam cl, hogy lássák az elvtársak, ismert a zselici probléma. Addig is, amig országosan nem rendeződik a hegyvidékek problémája, házon belül"a'gyakorlatban is megkülön­böztetett módon kell foglalkozni vele.' Szakember státuszt ha kell - és elmennek a szakemberek - biztosítani kell. A párt­titkárok tiszteletdijánál is megkülönböztetett gonddal kell'ez­zel a kérdéssel foglalkozni. Jelenleg mást nem tudunk tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents