MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964
36. ő. e. 1964. január 27. (64-141. o.) - 2. Különfélék: - b.) Az oktatási reform végrehajtásának tapasztalatairól szóló január 15-i pártbizottsági határozat végleges változatának elfogadása. Határozat: 119-126
ra nincs ideje, hogy a városban lévő pártbizottságra eljöjjenek. 1961-ben a Taszári Tisztitelep zárta ki, rendetlen párttag volt, eltávozásakor ngm jelentkezett ki. A kizárási határozatot a Végrehajtó izottság 1961 december 15-i ülésén hagyta jóvá. Még ma sincs rendőrileg kijelentkezve, a rendőrség nem tudja hol lakik. 1962-ben szereztünk tudomást arról, hogy férjét Kecskemétre helyezték. Fróna Andrásné átjelentővel rendelkezett, amihez nem igaz utón juttot hozzá, velünk ezt közölték a Kecskeméti elvtársak. A másik dolog az,hogy a munkáját kell figyelembe venni, s megemlítem azt, hogy a kizárása óta évek multak el. A kongresszus szerint 3 hónapon belül lehet fellebbezni a kizárás ellen. Nem tudom alkalmazzuk-e ezt, ebben az esetben. Szabó Sándor Elvtárs: Nem értek egyet Takács elvtárs által elmondottakkal, Prónánót nem azért zárták ki amit elmondott, mert nem jelentkezett át, s azzal sem értek egyet, hogy Frónánénak Rendőrségi átjelentője nem volt. Az sem igaz, hogy a Taszári pártszervezet nem tudott lakhelyéről, beszéltek a Kecskeméti Repülőtérrel. A kecskeméti elvtársak intézték el, hogy párttitkári teendőkkel lássák el, ezután kapta meg a Járási Bizottságtól a kizárási határozatot. Pekecs elvtárs elmondja, hogy másfél évig vette a tagsági bélyeget. Pekées elvtárs vizsgálta az ügyet, nem tudom miért nem kereste fel a Kaposvári járási Bizottságot. Neme t h Perenc Elvtárs; Takács elvtársnak igaza van, hogy nem lehet az, hogy a városban lévő Végrehajtó Bizottságot nem keresik fel, aki a ügyben illetékes volt, s nem hallgatják meg. Az nem menti fel a felelőség alól Szabó elvtársat, hogy Pekées elvtárs vizsgálta az ügyet. Javaslom, hogy a Fegyelmi Bizottságnak adjuk vissza Prónáné ügyét kivizsgálás végett. A Végrehajtó Bizottság elfogadta.