MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964
41. ő. e. 1964. szeptember 8. (2-54. o.) - 1. A megyei tanács vezetésének helyzete, munkájának hatékonysága. Jelentés: 4-21
Abban a helyzetben vagyunk, 'hogy a negye ncn tud eleget tenni felvásárlási kötelezettségének. Ez magyarázható objektív, de .jelen- « tős Elértékben szubjektív okokkal. Felelősséggel tartozunk a történtekért. Szeretnék néhány szót a pártszervezet iiiunkájával kapcsolatban is szólni. Bőhm elvtárs beszámolójában irt erről, ecsetelte a problémákat Kaszás elvtárs is. Véleményem szerint a megyei tanács pártszervezete a mi részünkről megkülönböztetett gondot igényel. Egy kicsit ugy kezeltük, hogy egy a sok közül. Szervezetileg nagyon helyesen - a városi pártbizottsághoz tartozik,, de a tartalmi irányításáról nekünk leli gondoskodni. Lehetőleg a városi pártbizottsággal együtt, de külön is nekünk .kell segítséget adni és helyre kell állitani a pártéletet, mert helyre lehet állítani. He várjanak másra - Suri, Ruttkay elvtársra, a TIT országos központjára-, hogy lelket leheljenek a kommunistákba. Elsősorban a megyei tanács kommunista vezetői törekedjenek, és kötelességük, hogy ott a helyzet megjavuljon és normális állapotok uralkodjanak. Pártszervezet nélkül képtelen lesz a megyei tanács, a me-' gyei pártbizottság 2oo ember politikai nevelésével foglalkozni. Nem talál munkát a,pártszervezet? A hatáskörükbe utaljuk - ezzel egyetért BŐnm elvtárs is - az ott dolgozó emberek politikai nevelését teljes joggal és felelősséggel. Az volna a helyes, ha a megyei tanács elsőszámú kommunista vezetői dugják össze a fejüket, hogy mit kell tenni. Álljanak a pódiumra, menjenek el a szemináriumokra, beszélgessenek a problémákról. Akkor meglátják, hogy miről van szó és meg fog indulni az élet a tanács pártszervezetében is. A megyei pártbizottság párt- és tömegszervezetek osztálya és az agit.prop. osztály legyen külön segítségére a LÍD gyei tanács vezetésének ebben. Vizsgálják meg, hogy mit lehet tenni és mozdítsák el a holtpontról a pártéletet. Szigeti elvtárs emiitette, hogy a szakszervezet vezetésében bizonyos fokig demagógia tapasztalható. Ezt rendezni kell. Vannak ott olyan erők, akik kézbe tudják venni a szakszervezet munkáját, és tevékenységét. Feltétlenül indokolt az a figyelmeztetés, hogy stabilizáljuk jobban az embereket. Ne legyen átjáróház a megyei tanács. Örvendetes az, hogy új szakemberek kerüljenek-a megyei tanácsra, azonban ezek mozgalmi kérdésekben nem jártasak. A megyei tanács vezetői kollektívája, a régebben ott dolgozó elvtársak segítsék őket ahhoz, hogy "beilleszkedjenek az ottani légkörbe, a politikai, társadalmi életbe. Jelenleg ugy néz ki a helyzet, hogy némely esetben ők hatnak az ott dolgozó régebbi emberekre. Pl. passzivitás, közömbösség. A megyei tanács dolgozóinak a többsége nem új. S-lo éves múlttal rendelkeznek. A pártmunkában jártasak, a tanácsi munka tapasztalatával rendelkeznek. Azonban jelenleg ezeknek "a nyers erőknek" a hatása érvényesül ugy, fogy "kétségbeejtő állapotokat" tudnak teremteni passzív magatartásukkal, - mint ahogy azt Kasza;::; elvtárs is elmondta. A beszámoló öcnzél arról, hogy a kommunisták a megyei tanácsnál igényesek. Ez azonban nem felel meg a tényeknek. Pl. miért hanyagolják el és nyugszanak bele az általuk is ismeri; téves nézetekbe, politikamentesség tapaszfalható, oo-35 fő hiányzik egy-egy taggyűlésről,^taggyűléseken nincs kellő aktivitás. A politikai képzés, oktatás háttérbe szorul. Belenyugodnak a kritikátlanságba. A csiklandós kérdések felől érdeklődnek, igényt tartanak a tájékozódásra. Ez jogos, de végül is az igénytelenség mutatható ki és bizonyítható az elmondottak alapján.