MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963

33. ő. e. 1963. október 21. (122-181. o.) - 3. Különfélék: - a.) A megyei tanács vb-elnökhelyettesének lemondása és távozása Nógrád megyébe. Szóbeli tájékoztató: 143 - b.) Jelölés a megyei pártbizottság titkári tisztségére. Szóbeli javaslat: 143

Dr. Sólyom Gábor elvtárs: fyi i'tr Egyetértek a javaslattal* - "Voltak bizonyos agályai az embernek magatartását illetően, de ugy látom, hogy jó két és fél éve lé­nyeges változás tapasztalható nála. Illés elvtárs egész munkáját értékelve fel tudja számolni hibáit. Felkészültsége, a területen folytatott tevékenysége bizonyitja, hogy tudja a területet irányí­tani. Hibáit ki tudja javitani. A magam részéről támogatni fogom Illés elvtársat munkájában. Dr. László István elvtárs: A javaslattal egyetértek és a felszólaló elvtársakkal is. Az a véleményem, hogy Illés elvtárs magatartásában az utóbbi időben nagyon sok pozitiv vonatkozású változás van. Meggyőződésem, ­ha a korábbiakat vesszük figyelembe - hogy minden biztositek meg­van arra, hogy Illés elvtárs a még meglévő hibáin is tud vál­toztatni. Egyre fel kell készülni Illés elvtársnak és a végrehajtó bizott­ságnak is; hogy a korábbiakból fakadóan most is vannak nézetek, nem hiszik az emberek azt a változást, ami bekövetkezett Illés elvtársnál. Illés elvtárs fogja bebizonyítani a változást. Illés Dezső elvtárs: " Kedves Elvtársak! Először a bizalmat szeretném megköszönni és azokat a figyelmeztetéseket, amelyek elhangzottak. Nem lepett meg a dolog ezekben a figyelmeztetésekben, mert ez már jónéhány­szor szóbakerült az utóbbi időben a szűkebb vezetés részéről. Én igyekeztem és igyekszem is változtatni. - Közelebbről a trá­gárságon, a káromkodáson, vagy hogy hogyan és milyen módon jut­tatom kifejezésre a véleményemet emberekkel szemben, vagy azok­kal kapcsolatban."Elmondtam korábban is, hogy nem könnyű dolog, de próbálok rajta változtatni. Csak azt szeretném kérni, hogy ne ugy fogjátok fel, hogy ez mesterkélt dolog. A viták hevében na­gyon nehéz az embernek mérsékelni magát, de kell. Feltétlen szük­séges és elismerem, hogy a pártmunka módszereiben a kulturált igényesség alapvető követelmény. Nem akarok nagy szavakat hasz­nálni. Én már mondtam le ennél nagyobb dolgokról is, ennél na­gyobb utat is megtettem. Remélem, hogy ez is sikerülni fog. Ehhez -időt kérek, türelmet, továbbra is bizalmat és támogatást. Munka közben is biráljanak, segítsenek az elvtársak, - ne csak ugy, hogy van egy adott nagy nap - jogos egyébként, elfogadom a kri­tikai megjegyzéseket - de jól esne, ha munka közben is ezt a v támogatást kaptam volna másoktól is és ha a jövőben is megkapom. A jövőre vonatkozóan kérem az elvtársak támogatását. Rajta le^ szék, hogy hibáimon változtassak. Ez egyrészt elsősorban maga­mon múlik, de az elvtársak segítségére is szükség van. Reagálni szeretnék Bőhm elvtárs felszólalására; hogy itt vona­lak voltak, vagy erről beszéltek az emberek és a megyei párt­bizottság politikájában ilyen dolog érvényesült. Köztudott dol­gok ezek. Sok harc folyt itt 1957-59-ben. Ismerős az az állás­pont is, ami ezek után a viták után kialakult. Eddig is párt­szerü próbáltam maradni és szemtől szembe megmondtam a véle­ményemet bárki legyen is az és a jövőben is ezt az utat szeret­ném járni és a pártszerüség keretein belül megmaradni, - jólehet nem mindig és nem mindenkinek tetszik.

Next

/
Thumbnails
Contents