MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963
33. ő. e. 1963. október 7. (77-121. o.) - 1. A falusi pártszervezetek munkája. Jelentés: 79-100
/ ISné Dombóvári László elvtárs; Kiegészítésül annyit szeretnék elmondani, hogy a jelentésben többet kellett volna foglalkozni a parttitkárok és a vezetőségek átképzésével. Mi ezt nem tettük, mert külön napirendként fogjuk tárgyalni. Másik hiányosság, hogy a jelentésben néhány helyen kisebb elirási hibák vannak. Dr. László István elvtárs : Egy kérdésem van; hogy a tagjelöltek lemorzsolódása miben áll ? Miben látják azt, hogy annyira visszaesett a tszben a pártba való belépés ? Dombóvári László elvtárs : A tagjelöltek lemorzsolódásával kapcsolatban; azon tul, hogy nem foglalkoznak velük eléggé, nem mindig sikerül a kivá lasztásuk sem. A járási bizottságok sem foglalkoznak eléggé pártépitő munkával, nem elég alapos a kiválasztás. Nem egyszer előfordul, hogy felveszik a tagjelöltet és mire a könyvét megkapja, meggondolja magát és nem veszi át. Vagy kisül valami rá, pl. letartóztatják. Ezek azt bizonyítják, hogy a kiválasztással is van egy kis baj. Ez inkább ott fordul elő, ahol hosszú ideig nem vesznek fel tagjelöltet, és egyszer-csak neki lendülnek. A visszaesésnek több oka van; azt az iramot tartani, amit 1962-ben tettünk, nem lehet. A másik dolog az, hogy az alapszervezetek nem tervszerűen foglalkoznak a pártépitéssel. Van egy-két másik kisebb probléma; pl. a progresszivitás a tsz - pártszervezeteknél, ez is tartott vissza embereket, sőt alkudozni kellett olyan emberekkel is, akik már tagok voltak. Lényegesebb probléma, hogy egyik-másik helyen befelé for dulas van és nem törekednek arra, hogy becsületes parasztembereket vegyenek fel. Olyan helyzet is van, pl. hogy a pártszervezet összetétele olyan, hogy jóérzésű parasztemberek nem mennek közéjük. Dr. Sólyom Gábor elvtárs: A jelentést jónak tartom, alapjában véve sokoldalúan mutatja be a falusi pártszervezetek életét. Azt is bizonyitja a jelentés, hogy a jelentést készitő elvtársak tevékenysége alapos volt, tervszerű munkát eredményezett. Talán szépség hibának tehetnénk hozzá, hogy van egy-két hely, ahol ismételnek. Pl. az 5. és 8. oldalon. Ezenkívül egy kicsit hosszúnak tartom a jelentést. összességében azt lehet mondani, hogy van pozitiv fejlődés, egyrészt abban, hogy számszerint is nőtt a tsz - pártszer vezetek száma, növekedés van. <m