MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963
31. ő. e. 1963. június 28. (67-128. o.) - 1. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság káder- és nevelő munkája. Jelentés: 69-76
^ - 3 Itt figyelemmel kell lenni arra. hogy az elmúlt évben a rendőri területen átszervezés történt, s az átszervezés eredményeként egy sor elvtárs másbeosztásba, vagy esetleg magasabb beosztásba került. Az "állami iskola végzés" statisztika rovatánál negativ jelenség az, hogy még mindig 11 fő a tisztek közül azoknak a száma,'akik csak 8 általános iskolai végzcttsé gel rendelkeznek. Azonban ezek olyan korba vannak és egészségügyi állapotuk is olyan, ho$y középiskolai vagy általános iskolai tanulmányaikat nemtudjak befejezni. AB igaz, hogy előbbre jutottunk az egyetem^ főiskolai végzettség területén is, de lényegében e kérdésre nagyobb figyelmet kel fordítanunk, elsősorban a tiszteknél a jövőt illetően. Legkomolyabb problémát a káderhelyzet értékelésénél a pártiskolai végzettség hiánya mutatja, hiszen jelenleg is 22 fő vezető, 121 tiszt van olyan aki esetleg egyhónapos páiitiskolát végzett, vagy c -yálfcalán nem végzett pártiskolat, E téren olyan intézkedést foganatosítottunk "káderfejlesztési terv" szerint, ho 0 y jobban ki kell használni a megyénkben működő marxista egye'jemre való beütemezést. ugyanakkor kérni, hogy kapjunk helyet - kicsit nagyobb számban --'a megyében működő 2 hónapos párfciskolára való küldésre is. A káderfejlesztési terv elkészitése óta igen komoly mértékben előrehaladtunk a szakiskolai végzés területén, ma már csupán 8 vezető és 38 tiszt van olyan aki szakiskolát még nem végzett. Azonban figyelembevéve e területen biztosított .lehetőségeket 3-4 éven belül ezen a területen vezetőt nem, tisztet pedig keveset fogunk találni olyant, aki nem fog rendelkezni megfelelő szakiskolai képzettséggel. A mellékelt statisztika világosan bemutatja, hogy az elteli? 3 év alatt a terv végrehajtása eredményekent lényeges fejlődés történt a káderhelyzet területén. Ez a fejlődés komoly kihatással volt és van a rendőri munka végzése mellett a fegyelmi helyzet alakulására, az állomány erkölcsi, politikai moráljának erősödésére. A mellékelt 2-s sz. statisztika bemutatja a fegyelmi helyzetünket, amely szerint azt mondhatjuk, hogy javult 3z állcrrlny fegyelmi helyzete, számszerinfc is és minőségileg is. Minőségi javulás lényegében abban mutatkozik, hogy akorábbi,esetenkent durva törvénysértések helyett ma már kisebb szolgálati mulasztások mutatkoznak, amely legtöbbször a munkafegyelem tőrületén jelentkezik. Javulás ellenére is ugy értékeljük n pártszervezetekkel fegyelmi állapotunkat, hogy elég sok még azoknak a rendőröknek a száma, akik fegyelmezetlenek a munkában, fegyelmezetlenek a magánéletben, intézkedéseik kulturáltsága egy sor kívánnivalót hagy magaután. Gyakran van még ba^j a kommunista felelősségérzettel, a kommunista példamutatással, amelynek nemcsak a szolgálatba kellene érvényesülni, hanem azon tul mindeö cselekedetben, minden időben és minden körülmények között••' Nem vagyunk megelégedve a tisztek fegyelmi helyzetével.