MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963

30. ő. e. 1963. április 6. (30-86. o.) - 2. A megyei és budapesti üzemek tsz-eket patronáló munkájának tapasztalatai. Jelentés: 54-61

21- & Hogy egységesíteni tudjuk a dolgokat, a mi mezőgazdasági osztályunkat meg kell bizni azzal, hogy ezt a dzsungelnak látszó helyzetet negyedéven belül mérjék fel és a budapesti elvtársakkal együtt dolgozzák ki a javaslatukat. Ki hol dol­gozott eddig, kit patronált, stb. egy-egy intézményt vagy vállalatot egy-egy területhez kötni és másnak ott nem szabad tevékenységet folytatni, A jelentésben van egy olyan kitétel, hogy csak a pártszerve­zetek és pártbizottságok feladata a patronálási munka s ebbe a szakigazgatási széáevek nem folynak bele. Mi magunkra nézve kötelezőnek tartjuk, hogy belefollyunk ebbe a munkába. Török János elvtárs IX.ker.PB, Néhány gondolatat szeretnék elmondani. Az a javaslatom, hogy nem kell ujabb határozatot hozni, mert a közös VB. ülés után hozott határozatok nincsenek végrehajtva . Kidolgoztunk egy intézkedési tervet, de ez is csak ötven-százalékban lett vég­rehajtva. Szerintem az az első lépés, hogy az intézkedési ter­vet, - melyet közösen készítettünk - maradék nélkül hajtsuk végre. Amit itt az elvtársak felvetettek, az intézkedési terv­ben szerepel. Inkább jó volna sürgetni a határozat végrehajtá­sát, mert magyarázni sok mindennel lehet a lemaradást, de erre nincs szükség. Voltak olyan objektív körülmények, amelyek köz­rejátszottak, 'hogy nem lett végrehajtva. Sa- & zord időjárás is közbeszólt. A másik dolgog; amit az elvtársak felvethettek mi is látjuk, a tsz-ek nagyrésze ugy fogadta a vállalatokat, hogy " mit hoz­tak" - elsősorban a gazdasági arányokat vették figyelembe. ' A mi véleményünk szerint előre léptünk ebben a kérdésben is. Sok helyen figyelembe veszik ma már azt a segitséget is, amit a vállalatok nyújtanak a tsz-ek más területén. Most már jó számban lehet találni olyan tsz-t, ahol elfogadják s igénylik a politikai segitséget, A másik dolog; Bőhm elvtárs felvetette a falu és város közötti különbség eltüntetésének feladatát. A gondolattal teljes egé­szében egyetértek, csak ez nagyon hosszú idét vesz igénybe. Van még igen nagy különbség az általános műveltség területén is. Nagyon nehéz a feladat ezen a területen, ez hosszú, szivós munkát követel • Azonban célul kitűzni, hasznos dolog. Gondo­lom, hogy az első években is ilyen elgondolással indultunk el, csak nem mondtuk ki. A következő feladat; meg kell nézni a tsz-ek patronálásával kapcsolatban a profilirozást. Akik patronálnak, általában ipa­ri üzemek. Nem tudom, g.ó lenne-e,hogy a már összemelegedett patronálókat széjjel raknánk. Az megint egy külön probléma, megismerkedni a tsz-szel. Mert ahol ismerik már a tsz különbőz ző buját-baját ? ott jobban tudják hol és hogyan kell sögiteni. Ha a VB. ugy latja, hogy ez szükséges, meg lehet nézni, 1-2 kérdést meg lehet igy oldani, £& pl. a tabi járásban, de álta­lános vizsgálatot ne csináljiank. Van olyan tapasztalatom, amikor felmértük, hogy hány tsz-t AB patronálunk, kiderült, hogy az összevonásokkal kapcsolatban 2-3 patronálója is volt egy-egy tsz-nek. Ekkor azt csináltuk, hogy elvettünk 1-2 vállalatot és csak egyet hagytunk meg.

Next

/
Thumbnails
Contents