MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963

34. ő. e. 1963. december 2. (166-227. o.) - 2. A Nőtanács politikai és kulturális szervező munkája a termelőszövetkezeti asszonyok között. Jelentés: 202-209

16 m* asszonyok jól dolgoznak, s mi ezt ugy fogalmaztuk meg a mi agronómusunkkal, hogy az asszonyok a nemzet fentártó erői. Még a vezető feleségek sem vonták ki magukat a munkából,nö­vény ápolás, betakaritási munkákat mindig a nők végezték el a korábbi években is, csak az utóbbi két évben vettek részt a férfiak a kukorica törésben, mert nem volt más munka. Van sok értelmes asszony, aki nőtanács vezetője lehetne, de a legtöbb esetben itt krelikális befolyás áll fent. Azzal egyetértek, hogy lehetőleg értelmiségi legyen a nőtanács el­nöke, ez sokat segit a munkákban. A mesterséges borjú nevelés kérdését megemlitett Ternyák elv­társnő.Én ezzel kapcsolatos kérésük teljeeitése érdekében szi­vesén felajánlom a Ráksi termelőszövetkezetünket, ahol meg­tekinthetik tapasztalatcsere formájában, két nő végzi ezt a munkát nálunk, akik nagyon jól ellátják a feladatukat. Való­ban az állattenyésztés területén e téren kell előbbre jutnunk olyan borjú nevelőket kell létesiteni, hogy a kellő feltéte­lek meglegyenek. Ezt a munkát az asszonyok valóban jól eltud­ják végezni, de ehhez a munkához az agronómus segitsége ^is nagyon fontos, 'takarmány összeállítás stb. kérdésében. Én sze­rintem is a szarvasmarha tenyésztés területén az asszonyok e munkában sokat tudnának segiteni és segitenek is. Dr. Nagy Lajos Elvtárs: Az a véleményem, hogy az elmúlt évek során a megyében a nő­tanácsok munkája terén nagylépést tettünk elöbbfe. De néhány dolgot ezzel kapcsolatben megemlítek. Igás az, hogy a termelő­szövetkezetben végzett munka és minden időben elvégzett mun­ka politikai állásfoglalás. Van azonban néhány olyan dolog ami nehezíti ezeknek az asszonyoknak a tevékenységét erről sok esetben beBzélünk,de ennek megváltoztatása érdekében nem soka' teszünk. Azt mondjuk, hogy a falusi felnőtt nő lakosság 30-35 %-a az amit szervezetten ösLze tudunk fogni. Elmondjuk, hogy kevés termelőszövetkezeti asszony van a nőtanácsok vezetésébe Felmerül a kérdés ugy is, hogy segitjük-e mi az asszonyokat annak érdekében, hogy több idejük legyen arra, hogy különböző iskolákon részt vegyenek. Nyáron a növényápolási munk#k zöme az asszonyokra vár, este, ha haza mennek a háztáji, disznó etetés, gyerekekkel való foglalkozás stb. Probléma a napközi otthonok kicsi száma is és a mosás, vacsora főzés is. Sok helyen a termelőszövetkezetek besegitenek az asszonyoknak a kölcsönzéssel, de ezen a téren még gyorsabban kell előbbre mennünk. A termelőszövetkezet vásároljon 5-6 mosógépet ez nagyon megérné és az idénynapközi problémáját is meg kell oldani. Társadalmi Összefogásról van szó, sokkal jobban és hamarabb tudnánk előbbre menni. Kaposmérőben a nyár folyamán

Next

/
Thumbnails
Contents