MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963

34. ő. e. 1963. november 14. Rendkívüli ülés (2-45. o.) - 1. A kaposvári városi párbizottság első titkára ügyének megtárgyalása. Szóbeli tájékoztatás: 3-8

4­C Abból a meggondolásból tettem, hogy más környezetbe került volna Kisdeák elvtárs, ahol tul tudja magát tenni a nehézsé­. gelcen. Majd másik javaslattal is éltem, A megyei tanács el­1 nökhelyettesi funkciót ajánlottam neki, Akkor még abban a tu­' datbaiyCroltunk, hogy László elvtárs sem elnök ? sem elnökhelyet­tes nem lesz. Ennek alapján javasoltuk Kisdeák elvtársat a me­gyei tanács tagjai sorába megválasztásra. Azonban ezt nem tud­í tuk realizálni az ismert okok miatt. A következőkkel szeretném folytatni: január közepén elmentem szabadságra. Ez idő alatt Kisdeák elvtárs egy alkalommal talál­kozott László elvtárssal a hivatalában és ott szóbakerült,Lász­ló elvtárs ügye is. László elvtárs bizonytalanságban volt, ér­deklődött mindenütt. Kisdeák elvtárs nyilatkozott is ebben a do­logban a következőképpen: bizony embertelenül bánnak el veled László elvtárs. Ez nem helyes. Tegyél panaszt illetékes helyen. László elvtárs élt is a biztatással és panaszt tett illetékes helyen megjegyezve, hogy Kisdeák elvtárs mondta neki. Nem is gon­j dolta volna, mert azelőtt ugy tudta, hogy egyik legnagyobb el­' lenlábasa, most pedig sajnálkozik és embertelenséggel vádolja azokat, akik ebben az ügyben nem döntöttek. Ez bizonyos zavaro­kat okozott illetékes helyen, mert amig a K.B. László elvtárs ügyében állást nem foglalt, addig nem tárgyalhattunk róla. Ez megnehezítette a dolog elintézését. Amikor megjöttem szabadságról Nagy és Bőhm elvtárs tájékoztatott a László elvtárssal történt beszélgetés tartalmáról. Kisdeák elv­társ tájékoztatta Bőhm elvtársat, utána Nagy elvtársat és megis­mételte, hogy embertelenül jártak el vele szemben. Leültünk; Nagy, Bőhm és Kisdeák elvtársakkal. Megkérdeztem, hogy miről van szó. Elismerte Kisdeák elvtárs, hogy volt hasonló beszélgetés. Nem tud­tam hova tenni a dolgotj mert tudtam, hogy velünk együtt Kisdeák elvtársnak is az az állaspontja, hogy nem alkalmas László elvtárs és el kell mennie. Azt is tudtam, hogy türelmetlen volt nemcsak ő ? hanem sokan mások, hogy a pártértekezlet előtt rendezzük Lász­ló elvtárs ügyét, ne válasszuk be. Sőt volt olyan alkalom, ami­I kor olyan megjegyzést is tett Kisdeák elvtárs, hogy hivjuk össze / a végrehajtó bizottságot László elvtárs nélkül és döntsünk az ő ' ügyében nélküle. Ezt nem tudtuk elfogadni, mert letértünk volna az elvi útról, mivel teljes jogú pártbizottsági és YB tag volt, A kettő között nem láttam elég világosan, Ugy láttam, hogy itt az álláspont nem egészen szilárd és nem következetes ebben a kérdés­ben. Amikor ezek az esetek lezajlottak, utána beszélgettünk arról, . hogy marad Kisdeák elvtárs. Ő kijelentette, hogy ugy érzi, tud I itt tovább dolgozni. Májusban volt szintén egy vita, - a VB tago*. cöbbsége vissza­emlékszik rá. Nem voltam itthon, Bulgáriában voltam. Napiren­den kivül a VB ülésen a sajtócikkekkel kapcsolatban vita ala­kult ki. Nem a vitát akarom elmondani, hanem ami utána történt. Kb, 1 hónap múlva Deák Ferenc elvtárs feljön hozzám és figyel­meztet, hogy baj van a kettőnk személye között, a város és a megye között. Hogy bizonyos problémák, ellentétek vannak, amit rendezni kell. Elmondta pontosan és konkrétan, hogy mi történt az emiitett VB ülésen. Ami figyelemre méltó elmondja; hogy rossz a megyei partbizottság értelmiségi politikája. Nem elvi poli­tikát folytat az értelmiség felé. i

Next

/
Thumbnails
Contents