MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963
33. ő. e. 1963. október 21. (122-181. o.) - 3. Különfélék: - i.) Javaslat a falusi pártszervezetek munkájával kapcsolatos állásfoglalásra. Átdolgozott jelentés: 161-181
- 10 2./ A tsz vezetőség és tagság sem fogadja el éppen ezprt sem véleményüket, sem birálatukat, de segíteni sem tudnak kellően. Ilyen helyeken gyakorlatilag van, de még sincs olyan pártszervezet, aki megközelítőleg is betültené azt a ezerepet, amelyet a pártszerveknek be kellene tölteniők a tsz-ekben. Gátolja a munkát a tsz-eknél az is, hogy a közgyűlés ájLtal választott különbüző bizottságok - mint az ellenőrző bizottság, fegyelmi bizottság, szociális bizottságok - a megválasztásuk után gyakorlatilag csak papiron vannak meg. Nem dolgoznak rendesen, nem töltik be szerepüket, nem élnek jogaikkal. Pártszervezeteink részben a sokrétű más jellegű munkájuk, másrészt gyengeségük miatt r.z ilyen kérdésekkel még'nem tudtak foglalkozni, e igy jelentős lépést e téren az elmúlt években nem is tettünk előre. Pártszervezeteink vezetőségének többsége odáig már eljutott, hogy a tsz gazdasági vezetőségét az időszerű muíikák állásáról beszámoltatja, ellenőrzi az elfogadott gazdasági terveket,vagy meghozott határozatok végrehajtását. Azonban ebben nagyon sok felszínesság ss formalitás van, nem mindig elég alapos elemzés, vagy vizsgálat alapján történik, s ezért igen sokszor megfoghatatlan, •általános határozatok születnek, mely a munkát nem eléggé segiti előre. Nagyon kevés helyen jutottak el odáig, hogy egyes munkafolyamatokat, termelési részlegek tevékenységét vizsgálnák meg alapöfiabban, hogy mi, ipiért nem elég jövedelaező, mi az ami főként akadályozza a munkát, s mit kell tenni annak érdekében, hogy alapjaiban javuljon meg a munka. í'igyelemife méltó jelenség, hogy különösen a jó tsz-einkben szaporodnak á nézeteltérések a pártvezetőség és a gazdasági vezetés között, mely károsan hat a tsz munkájára. Pl. Homokszentgyörgy* Balatonszentgyörgy stb. A tsz pártszervezetek gazdaságszervező és ellenőrző munkájának formái és módszerei kialakulóban vannak, de még nem eléggé kiforrottak. Másrészt hatékonysága alapvetően a pártszervezet erejétől füg,;, s attól, hogy különösen a járási szervek milyen mértékű segítséget tudnak nyújtani számukra ebben a munkában. Ez Dedig szorosan összefügg a járási pártapparátus felkészültségével, hozzáértésével és tapasztalataival.