MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962

27. ő. e. 1962. november 3. Együttes ülés a Somogy Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságával (199-244. o.) - 2. A tsz-ek 1963. évi előzetes termelési terveinek értékelése. Előterjesztés: 212-231

— 6 — y~\ aQx> técnél, mint az 19&3* évi tervezésnél• Javasolja, iiogy a termelőszövetkezetek üzeadL közgyűlésen fog­lalkozzanak a zárszámadással és külön közgyűlésen tárgyalják meg az 1963* évi tervet, mert Így érdemi vita alakulhat ki. Az a tapasztalat, hogy a terraelőüZövet&ezetek / ;azdáúieodásának GZinvonala ebben aa évben sokat javult. Több gyenge tsz kiké* rült a hulláíisvöl yből éo erősödik, Azonban van olyan tapaszta­lat is. hogy eddig közepesen gazdálkodó szövetkezetek a gyen­gék színvonalára essek vissza. Ez véleménye szerint több okból adódik. Aránytalanság ven egyes tsz-eknél és toz-ek között a vetézzzerkezet kialakitásában. az állatálloiaány növelésében, a háztáji és közös gazdaság között egyes helyeken fennálló fe­szültségnél* Iroblómát okoz a kettős gépesítés is, £öbb $er­sselőszovetkeaetben felvetik a növénytermelak, hogy a sertés­gondozók két hónap alatt keresnők annyit, mint egy növényter­aelő egész évben. A vegyszeres kukorica sokkal több termést hoz és mégis mintegy 2o-j5o szövetkezet alkalmazza* í&ek a prob­lémák arra figyelmeztetik az irányító szerveket, ho,y mélyre_ hatóbb, eleiiizobb inunkat végezzenek, vonják le a következtetést és szabják meg a helyes utat* Javasolja, hojy a t&z-ek és a gépállomások termelési kapcso­latát vizsgálják felül, mert a jelenlegi rendszer nem jó, A Gépállomást, illetve annak igazgatóját, főmérnökét, tonaelési szempontból a tanács alá kellene rendelni* Többen felvetették a tsz-ek közötti vállalkozás szükségességét és előnyét. Illetékes szervétnek felmérést kellene végezni, hogy melyik táj, körzeten belül, melyik szövetkezetek alkal­masak a társulásra, hol vannak meg a közös feltételek és ezt követően a termelőszövetkezetekkel egyetértésben el kellene indulni a társulás, közös vállalkozás utján* Knnek figyelem­bevételével kellene a következő évek beruházását is összehan­golni. Az előterjesztés felveti, hogy a termelőszövetkezetek nem ren­delkeznek elegendő hízó alapanyaggal* Véleménye szerint felvá­sárlást csak ott lehet engedélyezni, ahol a hizlaláshoz szük­séges takarmány biztosítva van* Ugyanakkor törekedni kell ar­ra is, hogy a tsa-ek elsősorban saját nevelésű alapanyagból biztosítsák a felvásárlási terv teljeöltéséhez szükséges raeny­nyiséget* A megyére előirt tervszámokat több növényféleségből a tsa-ek nea hozták vissza. Felvilágosító, meggyőző szóval el kell ér­ni, hogy azokban a szövetkezetekben, ahol további vállalásra a feltetelek adva vannak, még kössenek szerződést, de le kell szögezni azt is, hogy különösehfc n;/oiiáaju alkalmazni a tua—ok fele nem szabad* Javasolja, ho^y lehetőséget kell adni egyes tsz-eknek 4o g-én felüli burgonya-szerződésre. Ezzel a burgonya ellátási gondon könnyíteni lehet* Kern tartja hely esnek, hogy egyes tsa-ek kenyérgabonából 4 o­án felül tervezned egy főre kiosztani.

Next

/
Thumbnails
Contents