MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962

27. ő. e. 1962. október 22. (184-196. o.) - 1. A megyei pártbizottság és az alsóbb pártszervek 1963. évi költségvetése. Előterjesztés: 186-191

- 3 - AÍ Járási szinten már sikerült biztositanunk, hogy a r Végrehajtó Bizottságok mindenhol megtárgyalták és az előtérjosztott Írásos anyagban már agy a Központi Bizottság mint a megyei Páltbizottság gazdasági osztályának az egyetértése is bent volt. Ez lehetővé tette, hogy az alsóbb szervek költségvetését amelyeket a járási VB-ok megtárgyaltak változtatás nélkül javasoljuk elfogadásra a megyei VB-nak. ezzel is tiszteletben tartva a választott szervek határozatát. Jelentós eredménynek tudható be az, hogy az alsóbb szervek költségvetéseit az eddigi gyakorlattol eltérően minden járásban Írásos előterjesztésként tárgyalták meg. Ugyancsak bz évben sikerült először biztositanunk, hogy a párt költségvetésének tárgyalásá­val egyidőben tájékoztatni tudtuk a járási VB-okc.t a járási KISZ bizott- ' ságok 1963 évi költségvetéséről is. A költségvetést tárgyaló VB ülések többségén osztályunk munkatársai részt vettek. Összefoglalva a költségvetés elkészítésénél sikerült biztositanunk, hogy betartsuk a Központi Bizottság irányelveit, ugy:a költségvetések tartal­mában, mint az elkészítés ütemének betartásával. A megyei Pártbizottság 196? évi költségvetési tervezetének fő mutatói az alábbiak: / A me^ye költségeinak megoszlása főcsopor t ok szerint: M ttD . r , Cl , rc>rr Ao : 1961,év i • 196$ évi 1965.jav, tényszám, alapterv. 3/4 évi várható • tény. évi tény. I.. Bérek. . . 6,3o5,loo 7,o24,2oo 5,148,ooo 6,837,700 7,9o9.5' II. Személyi jell.kts, 6o2,4oo 55o,6oo 428,ooo 621,4oo 9o5.9' III.Ágit,és prop.ktsg. 553.2oo 372,2oo 3oo,loo 395.loo 345.1' j IV. Működési szerv. « J^g^o^J^l^Soo IM&7*W° giMfttfoft.),'&*& Állandó költs.öss?: . 8,879.4oo 9,666,9oo 7,5o3.1oo lo,195«4oo ll f o95­V.. Állóeszk.ford.kts. —- l,511,2oo l,3o6.ooo 2,606,000 1,911.3 VI. Időszakos feladatok — 194.000 — 194.000 25.5 összesen: 8,879.4oo ll,372.1oo 8,9o94loo 12,995.4oo 13,o32. Szervek szerinti megoszlás: Megyei Pártbizottság 7 t 523*ooo 9,086,900 7,ol9.5'oo 9,o58.7oo 9.155.7 Járási Bizottságok 876,800 l,764,4oo l,384,ooo l,854,7oo 2,668,2 Városi Bizottság 25.7oo 33.9oo 27.6oo 32,£00 47.6 Pártiskola r ~ -. 1,573.800 638,1 Esti Egyetem 173.9oo 182,600 175.4oo 182,6oo 141,9 £i&PJ^£EZ?.ii££2^._. «.. 28o ± oo 0 22íti222_-. l2ix§22-.„ 2931.400 „579*5 összesen: 8,879.4oo ll,372.1oo 8,8o9.1oo 12,995.4oo,13p32»o

Next

/
Thumbnails
Contents