MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962

26. ő. e. 1962. július 14. (61-97. o.) - 1. A Somogy Megyei BM Szervek Pártbizottságához tartozó alapszervezeteken belül folyó pártpolitikai munka. Jelentés: 63-69

- 5 ­Jelenleg sem lehet IOSÍ'. övezni, hogy a tagság fegyelmi helyzete teljesen megszilárdult, inkább 3gy kis visszaesés mutatkozik. 1961, első' felében nem volt szükség pártfegyelmi felelősségrevonásra, 1962. eddig eltelt időjében 3' f-Iclősségrevonást kellett alkalmazni* Ennek kapcsán meg kell említeni, hegy a fegyelemsértések súlya lénye­geden lecsökkent és az ez évben alkalmazott felelősségrevonások már nem kirivó súlyosak voltak. Kiszabásuk azonban mégis szükséges volt.' hogy a jövőben is vissza tudjuk tartani az erre hajlamos elvtársakat;. A konkrét pártfenyitések kiszabása mellett minden alapszervezet alkalmazza a taggyűlésen való nyilt bí­rálatot, a pártcsoportokon való bírálatokat, figyelmeztetéseket és a' vezetőségi üléseken való foglalkozást. Megállapitásunk szerint a fe­gyelemkezelés jelenlegi formái megfelelőek, továbbra is ezeket kell alkalmazni, hogy azok megfelelő visszatartó erővel is bírjanak.­Megallapitásunk szerint a vizsgált alapszervezetek élete, munkája a lenini normákon nyugszik. Továbbra is feladatnak kell tokinteni az aktivitás szélesítését, az elvi ala­pokon nyugvó birálat, önbírálat továbbszélesitését. Súlyt kell helyezni a közlekedési alapszervezet további erősítésére,, figyelem- • bevéve ^az elmúlt időben ez a pártszervezet működött a leggyengébben,­Segíteni kell a III, alapS3örv©götet, mivel ott van a legkevesebb jól felkészültsógg-1 rendelkező elvtárs. Mivel a pártszervezetek munkájában lévő negatívumok ismertek, és ezt az újonnan megválasztott vosoúőségek is látják, megvan a biztosíték azok kijavítására. * II. Megállapításunk szerint a pártszer-"' vezetek elősegítették a szakmai feladatok végrehajtását, és igy be­töltik szerepüket. Mivel a pártszervezetek munkájának középpontjában azok a párthatározatok, miniszteri parancsok és utasítások álltak, melyek szabályozzák a szervek tevékenységét, igy annak hatása a vég­rehajtásban pozitiven mutatkozik, A vizsgált időszakban durvább törvénysértés az érintet^ issorvek beosztottai részéről nem fordult elő, ami jótékonyan hat a BM.szerve' törne^kapcsolatának szélesítésére. Egyreinkább meghonosodott az udva­rias bánásmód,~az előzékenység.. Egész kis számban tapasztalható az önteltség, a nagyképűség, s ha ilyen előfordult, arra az illetékesek azonnal reagáltak és ami a legegészségesebb, a kollektívák is állást foglalnak ilyen estetekben. Ezek a jelenségek még azon elvtársak ré­széről fordulnak elő, ahol a politikai és szakmai alapképzettséget nem tudtuk megfelelő színvonalára emelni, A büntetőpolitika irányvonala mind­inkább meghonosul az állományon belül, amit bizonyít az, hogy 1960­ban 296, 1961-bon 28? és 1962. első 4 hónapjában 51 esetben alkal­mazták a BTA. 56.§- al'p.pján való megszüntetést olyan kisebb'ügyekb-rt ahol ez a becsületei dolgozók egyetértésével is találkozott.

Next

/
Thumbnails
Contents