MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962
24. ő. e. 1962. január 6. (2-56. o.) - 3. Különfélék: - a.) A termelőszövetkezetek 1961. évi zárszámadásának előkészítése. Jelentés: 41-44
_ 2 53o, A Megyoi Pártbizottság ezeket a várható mérloghiányos tsz-eket és további 11 gyönge tsz-t, összesen 4-0 tsz-t javasolt a negyén keresztül a járási' apparátusnak felülvizsgálatra. Ezen vizsgálat jelenleg folyüc, amelyet tanácsi, banki és a tsz-hez értő kiyülálló szakemberek végeznek, A vizsgálat célja az, hogy megállapítsa a tsz, ezévi várható eredményét továbbá a gazdálkodásban elkövetett hibákat, vagy hiányosságokat, valamint messzemenő j-r.vaslatot tegyen a következő évekre vonatkozólag e tsz-ek gazdálkodásának, ncgjr.vitásában. A járási bizottságok a felülvizsgálattal kapcsolatos munkálatokat ugy szervet* ték.meg, hogy azokat folyó óv december 31,-ig az e-nlitett 4-0 tsz-ben befejezzék. - Decenber 5»-ig a 4o tsz. közül $ tsz-ben ezen vizsgálatot a bizottságok befejezték*. II. A Földnüvclésügyi Minisztérium a Megyei Tanács tsz.főkönyvelőjének a Bank Megyei Igazgatóság mezőgazdasági főcsoportvezetőjének, a negyei üzemszeryezőknek két napos országos értekezletet tartott 196l.novonbw-r 13c-án és 14,-én az 1961.avi zárszám-.dás és gazdasági beszámoló elkészítésével kapcsolatosan. Ezen az értekezleten a később megjelent 47/1961,-es FM-PM, számú utasitás szellemében elvi útmutatást kaptak a fantnevezett szakemberek,, Eatkövutően a Megyei Tanács Mezőgazd'sági Osztálya két napos értekezletet szervezett Balatonbogláron, ahol résztvettek a járási tanács vboelnökhelyettesei, a mezőgazdasági osztályvezetők és az osztályok vuzető szakemberei. Az értekezletre mcfhivtuk a járási pártbizottságok mezőgazdasági osztilyveZetőit is. Ez alkalouu 1 a zárszámadás készitésével kapcsolatos ismertetésen tul különösen kihangsúlyoztuk a jó leltárnak a készítését, hogy ezen keresztül biztositsák a mérleg valódiságát, továbbá nagy súlyt helyeztünk arra s hogy a járások követeljék meg a tsz-efctől a gazdasági beszámoló pontos, jő elkészitését, amely értékelést ad az egész évi munkáról. A járási apparátus részére a kioktató értekezletet november 2o-21.-én tartottuk meg. A termelőszövetkezeti főkönyvelőt részére a tanfolyamot, illetve kioktató értekezletet .két ütemben tartottuk meg tekintettel arra, hogy megyénkben mintegy 85 tsz, fogja zárszámadását elkésziteni egyszerű könyvelési módszerrel, 186 tsz, pedig kettős könyvviteli rendszerben fogja zárni a gazdálkodási évet e A rovatos könyvelők részére november 2?.-től 3o.-ig /4 napos/% a kettős köny^ velők részére pedig december 4.-től 8,-ig /5 napos/ kioktató tanfolyamot tartottunk.