MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962

28. ő. e. 1962. december 15. (124-155. o.) - 1. A nagyatádi járási pártbizottság irányító, ellenőrző munkája a termelőszövetkezetek felé. A politikai bizottság 1960. április 12-i, valamint a megyei pártbizottság 1961. október 25-i határozatának végrehajtása. Jelentés: 126-133

f*\, ff - 6 ­Szőke Pál elvtárs; Az egyik dolog, amit el szeretnék mondani, az a véleményem, - bár Dombóvári elvtárs elmondta a véleményét - a személyes tapasztalat az, hogy a párttagok és a párttagoknak a család­tagjai a munkába való részvételnél sok kivánni valót hagynak magukután, sok a kifogásolni való. A pártonkivüliek felé nem jó példa, ebből Ítélik meg a pártszervezet munkáját is. pl. a csurgói járásban. A másik dolog; sok az olyan párttagok száma, akik nem a ter­melőszövetkezet tagjai. Vajon szükséges-e ezeket a termelő­szövetkezetben nyilvántartani. Nem valami jól nyilatkoznak egyik-másik dologról. S ezek nem segitenek a tsz-nek. Érdé ­mes volna megnézni néhány esetben, mert ezekkel dolgoztatni nem igen tudunk. Róna Imre elvtárs;. Én nem akarok ismételni, egyetértek azzal, amit Sólyom elv­társ elmondott. A jelentés azt mondja az utolsó bekezdésnél^ hogy a párttagok zöme akadályozza a pártszervezet működését. Ezzel igy nem lehet egyetérteni, ezt nem tudom elképzelni. Véleményem szerint többet kellene foglalkozni a párttagjaink­kal a vezető elvtársaknak is,és a munkatársaknak. Le kell ülni velük beszélni, megmondani hogyan dolgozzanak. Nem lehet tudomásul venni azt, hogy a párttagok zöme akadályoz­za a pártszervezet erősödését, s nem is akarom elhinni, hogy igy van, esetleg egy-két ember, azt pedig el kell távolitani. Itt az emberekkel való foglalkozással van baj. Szerintem párt­munkát kell adni nekik és figyelmeztetni őket. Gyakorlatból tudom ezt, volt ilyen problémánk üzemben is és amikor leül ­tünk velük beszélni, zömében javult ezek helyzete. Valter Imre elvtárs ; Ami itt elhangzott, és amit Dombóvári elvtárs elmondott, az­zal egyetértek, ez vonatkozik a mi pártszervezeteinkre is. Az, hogy a párttagok zömmel akadályozzák a párt munkáját,ná­lunk nem igy van. Akad, aki nem jól dolgozik, idősebb, vagy más ok miatt. Inkább az a baj, hogy politikailag elmaradnak a pártonkivüliektől is. A pártonkivüliek részt vesznek az üÉseken, uralják a helyzetet jobban, mint a párttagok. Hogy mi ennek az oka? A párttagok közül, aki értelmesebb volt, kikerült a tsz-ből,"más helyre ment dolgozni. Ott marad­tak a gyengébbek és ma sem igyekeznek tanulni. Hogyan segithetünk ezen ? Amit Róna elvtárs mondott, elfogad­ható. Most az a kérdés, ki csinálja ezt? Tudom , hogy rám is tartozik, de az idő kevés arra, hogy ezekkel is foglalkozzunk. A pártonkivüliek jobban foglalkoznak a sajtóval, beszélnek az újságcikkekről, különösen a Kongresszus óta. Sokszor tőlük hallom meg» meg, mi újság van. Mandik BélLa elvtárs; Én nem a jelentésben foglaltakkal akarok foglalkozni f hanem inkább a mi tapasztalatunkkal. Mert ami Nagyatádnak faj, ne­künk is, ami ott eredmény, nálunk is az.

Next

/
Thumbnails
Contents