MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1961

23. ő. e. 1961. november 4. (2-53. o.) - 1. A KISZ tömegbefolyásának helyzete Somogyban. Jelentés: 4-12

- 4 r t KISZ-vezetőségeink feladják azt az álláspontot, hogy " igy is sokan va­gyunk " A KISZ tagokon kivül nagyon sok azoknak a.munkás fiataloknak száma, akik résztvesznek különböző akcióinkban pl. a " Szakma Ifjú Mes­tere " mozgalomban, az ifjúsági brigádok versenyében, a fiatal ujitók mozgalmában. Ezeket az akciókat mindeddig nem használtuk fel eredménye­sen arra, hogy a KISZ számszerű fejlesztését is elősegitsük. A fiatal munkásnők aránya a KISZ-eh belül 38 %-os. Es majdnem megegyezik az ossz­taglétszámhoz viszonyított leány % aránnyal. Ebből kiindulva feltétlen javitani lehet ezt az arányt, hisz van több jelentős könnyűipari üze- , aünk - Textilmüvek, Ruhaüzem, Kefeüzem, N 0 atád o Fonalgyár, Konzervgyár - ohol nagyszámban dolgoznak fiatal lányok, asszonyok,, A fiatal műszaki értelmiségiek körében befolyásunk egyáltalán nem mond­ható kielégítőnek* Nagyon kevés azoknak a száma akik aktivan befolynak a KISZ munkába. Bár több üzemben egy-egy fiatal technikus tagja a KISZ vezetőségnek, de rajtuk kivül a többi fiatal műszaki csak szemlélője ­a KISZ munkának. Természetesen a KISZ alapszervezet vezetőinek leiemé- , nyességén is múlik, hogy meg tudják é'bizni megfelelő feladatokkal őket. Meri; pl. :a Textilmüveknél, a N.atádi; Fonalgyárban, Konzervgyár bán : meg-*­liizták őket,a; fiatalok szakmai oktatásának, néhol politikai oktatásának rezet.ésével. Hagy, gondot kell forditani az lparitsnulók között végzett munkánk, megj a vitására* ' •. "•-,•;. '-•-•'-: <* y •'• lr f \ v :.••••.-...;. < l :.;••-:: Ha elemezzük a paraszt ifjúság közti befolyásunkat mindenekelőtt abból kell kiindulnunk, hogy, a 2-^ évvel ezelőtti egyénileg dolgozó, paraszt fiatalok jelentó'3 hányada, ma a termelőszövetkezetekben dolgozik.. A Ko­munista. Ifjúsági Szövetségnek is része .van abban,, hogy. a faluban dolgo­zó fiatalok nagyobbik,százaléka a termelőszövetkezetekben látja jövőjé­nek megalapozását, pl. Somogyszilban, Ráksiban,.Homokszentgyörgyön, Csökölyben stb. A falun élő fiatalok egy része azonban még ma is a város fele kacsingat. Sok.esetben szüleik rábeszélő hatására igyekeznek üzemekben, rendszer. -:es havi fizetést Lizt.ositő állami gazdaságokban,, erdőgazdaságokban el­li .l;;czked.ui t ' Ro3rjz .hatással van ilyen szempontból a falun dolgozó, fia­kraáz is, lír i r "l: re;v.;<liM;J: L L : városba járó barátaik sokkal rózsásabbra festik-... . x fizetésüket, élet körülményeiket, muukakörülmqnyei­\ \r.1r 1 vc,u* ' ... .,' , . '., ." .

Next

/
Thumbnails
Contents