MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1961

23. ő. e. 1961. november 4. (2-53. o.) - 1. A KISZ tömegbefolyásának helyzete Somogyban. Jelentés: 4-12

Mh^ T 2 ­29S ifjúsági brigád 46I0 fővel dolgozik az ipar és mezőgazdaság terü­letén, s ezek között is sok a KISZ-eh kivüli fiatal, akik a KISZ kezde­ményezésére vesznek részt a brigádok versenyében. Örvendetes, hogy év­ről-évre folyamatosan gyarapszik a " Szocialista Munka Ifjú " brigádja cimért harcold fiatalok száma. Ebben az évben 76 brigád vesz részt ebben a versenyben,,akik közül eddig 13 brigád 86 fővel el is nyerte e megtisztelő cimet. Szép eredmények születtek a társadalmi munka te­rén is, 13,482 fiatal vett részt társadalmi munkában 214.173 munkaórát teljesítve. Ebből 94.o67 munkaórát a termelőszövetkezetekben teljesi­tettek fiataljaink. Egy főre mintegy 15 munkaóra teljesítése eeik,Nagy számban sikerült mozgósitani KISZ tagokat és KISZ-en kivüli fiatalokat egyaránt a fásitási munkákhoz. Társadalmi munkában 375*253 csemetét, illetve suhángot ültettek el. Fő feladatunk ezen a téren - a követelmények teljesítésének szervezése mellett - hogy azokat a fiatalokat, akik ipari, mezőgazdasági üzemek­ben spontánul teljesitik az első követelményt, egészében megnyerjük . őket a mozgalom célkitűzései ..számára, másrészt a kívülállókat közülük foko:za;tpsaií felvegyülc'ia KISZ-be* , : :: ;-'i- :.,..; ipvr •{..•/• •-,. ; .••.•">;•'> tervi­1469o fiatal' teljesítette eddigi'^"második követelményt ! ázzal, : hogy" rééz^'Vött.a párt, KISZ oktatás, Illetve'az' állami oktatás valamely v " formájában^-Ezenkívül 2156 fiatal részt vett különböző ; jellegü szaktan­folyomokdh, : ' :: ' '• :­: •'• •*•'• >° ''*« '•''."• •'- v;,fc.*:- r •.-/>% A KISZ. politikai oktatásban.,a tavalyi évtuen: 77oo KISZ tag tésutföS KISZ­en kiv f üli; .fiatal vett részt.,, So.kkal.többre tehető ennél-.aizb:knak ! a fiav taloknak azáma, akik, a KISZ különböző- politikai jellegű.rendezvényéin - ifjúsági napokon, ifjúsági • találkozókon .4 részt: vették,.' Ezzel: Jba. bi­zonyíthat ó-az,' hogy a KISZ tömegbefolyása nagyobb ifjúsági tömegekre ; t terjed ki megy ónkban is, mint. a KISZ, taglétszáma,: -3'7 : i ,\;V; - — ..• ..yn •;.•',, A kulturális követelíaéyny teljesítésébe a'KISZ jelentős számú KISZ-eh kivüli fiatalt vont be, A megyei Latinka kulturális szerálé meghirdetése jelentős ifjúsági tömegeket mozgatott lüeg. Sőt nagyon sok idős dolgozó is részt vett. a KISZ, a tanács és más társadalmi szervek közös rende­zésében a kulturális munkában. Az V. ;ifjuság a; szocializmusért n .mozga­lom félévi statisztikája alapján kb. 12,opojfiatal vett részt a kultu­rális követelmény teljesitóséiiek valamelv •Pnyrmáiáhv.r, J-.

Next

/
Thumbnails
Contents