MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1961

19. ő. e. 1961. január 28. (56-94. o.) - 2. Az ismeretterjesztő téli előadássorozat megtartása. Tájékoztató: 79-83

^5 Megitelesem szerint nekünk ennek az évnek az eredményeit, tapasztalatait igen gondosan alkalmazni kellene. Véleményem szerint nagyobb tematikai anyagot, adottságot keleáe biztositani a községeknek, járásoknak. Á következő dolog, hogy az ismeretterjesztés más formáját is keresni kellene. Gondolok itt a szemléltetés nagyobb körű alkalmazására. S z i k s z a i László elvtárs: Véleményem szerint a téli tervbenx szerzett eddigi tapasztalatok alapján két irányzat érvényesült erősen, ^gyik a maximalizmus, a másik a minimá­lis eset. Volt olyan községünk, hogy egy-egy estére több előadás is be volt tervezve. Tapasztalatunk az, ftogy ahol ilyen maximális igényeket támasztottak a község lakóival szemben, - közbenjöttek különböző dolgok és legtöbbször valamennyi előadás, - ami egy napra volt szrervezve, - meg­hiúsult. Volt olyan községünk, ahol minimális volt a követelmény. Kéthetenként 1 előadást szerveztek. Amikor mi ezt a tervet kézbekaptuk, kevés lehetőség volt, hogy helyesbitést esz­közöljünk ezeken a helyeken. Az alőadások előadóival voltak és vannak igen komoly problé­mák. Azért is, mert ezek az elvtársak vannak legjobban meg­terhelve egyéb munkával, - legtöbbször az agronómusnak kell igen sok előadást tartani, a mezőgazdasággal kapcsolatos kér­désekről és a felkészülés sok gondot okoz, és nagyon sok eset­ben az eredménytelenségre vezet. Legtöbbször az is előfordul, hogy nem a hallgatókkal van a probléma. Egy alkalommal pl az előadó azért nem tartotta meg az előadást, mert két hallgató nem jelent meg az előadáson. Hevesi János_elvtárs; Egyetértek azokkal az elvtársakkal akik a téli terv hiányosságát vetik fel. Én is azt hiszem, hog kicsit sokat akartunk markolni és a mennyiségre mentünk. A jövőben feltétlen ezt a kérdést revízió alá kell venni. Igaza van Takács elvtársnak, majdnem ugyanazon emberek, elv­társak jelennek meg, - kicsit hivatalból is az előadásokon. Amit a jövőre vonatkozólag hasznositani kell; Az a véleményem, hogy sem a megyénél, sem a járásnál, sem a községnél nincs gazdája ennek a területnek. A jövő évi terv­nél feltétlen meg kell szabni, hogy kinek kell ezzel foglal­kozni a jövőben. Egy kicsit ezek az előadások elszakadnak az élettől és főleg a községektől. Még a szakmai előadások is általánosak, s na­gyon jónak tartanám, ha az előadó kimenne előre a községben és megnézné azokat a kérdéséket, melyről az előadásban szó van. Ilyen értelemben is érdekesebbé, színvonalasabbá kell az előadásokat tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents