MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1961

19. ő. e. 1961. január 21. (30-55. o.) - 1. A központi bizottság 1960. október 29-i határozatának végrehajtása, különös tekintettel a tsz-ek számszerű továbbfejlesztésére. Jelentés: 32-39

- 2 ­I. Takács István elvtárs: A jelentés azonos kérdéseket 2-^ helyen is felvet. Ezt feltét­len ki kell küszöbölni, Megitélésem szerint kellene adni bizonyos értékelést nemcsak erről a néhány gócon folyó szervezésről, hanem érinteni kelle­ne azt, hogy nálunk folyt munka a 2 éve létrejött tsz-ekből kint maradt családok beszervezése érdekében is. Itt lehetne néhány számszerű adatot is említeni. Ezen a területen lényeges előrehaladás történt akár a barcsi, vagy siófoki járást néz­zük. Meg kellene emliteni, hogy hogyan tudtuk bevinni a helyi em­bereket ebbe a munkába. Az előkészületek értékelése kicsit foghijjas. Ugy tudom, hogy ahol pártszervezet van, előtte taggyűlést is tartottak* 0 r a v e ez elvtárs: Több fogalmazási hiba van a jelentésben. Ilyen pl. hogy elö­segiti az ellenállást a családból ipari munkára eltávozó csa­ládtag is. Szlkszai elvtárs: Egyetértek azzal, amit a jelentés felvet. Azonban 1-2 problé­mát még be kellene dolgozni az anyagba. Pl. amikor aláirtak a belépési nyilatkozatot - összehivjuk a pártvezetőséget, tekintélyes gazdákat, pártonkivüli tagokat és velük tanácskozunk, hogy kik lennének jók a tsz vezetőségbe. Ez jó megoldás, mert nagyjában sikerült 9o-9> %-ig az elgondo­lásokat ennek következtében érvényre juttatni. Ez a tömeg­kapcsolat szempontjából is, de a dolgozó parasztokkal való őszinte beszélgetés szempontjából is fontos, de fontos a szö­vetkezet jövője szempontjából és a megszilárdítás szempontjá­ból is. A tsz-ek vezetésében véleményem szerint helyes az arány abból a szempontból, hogy megfelelő arányba kerülnek be szegény és icözépparasztok. Bizonyos konfliktusok adódnak, amikor a gazda­gyülésen előterjesztjük - különösen ahol törzs-parasztom van­nak - es nem hagyták ott még a fiatalok sem a községet. Itt a középparasztok nagyon erősen tartani akarták a frontot. A föld szempontjából Ítélték meg, hogy kik lehetnek a termelő­szövetkezet vezetésében. A szegényparasztok pedig azt mondtái, hogy mostmár ennek vége, a munka után kell kialakitani a ve­zetést. Néhány helyen a pártszervezetek és a tanács tagság se kapcso­lódik elég aktivan bele a szervező munkába. Kivételt képeznek a falusi vezetők. A paraszt párttagok azt mondjak kell bri­gád és őket is éppúgy kell népnevelni, mint a pártonkivüli pa­rasztokat. A párttagság jelentős része még a belépési nyilat­kozatot aláirva sem vesz részt a szervező munkában. Ez két év­vel ezelőtt nem igy volt.

Next

/
Thumbnails
Contents