MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1961

19. ő. e. 1961. január 14. (2-29. o.) - 1. A pártbizottságok és pártszervezetek 1960. évi munkájának értékelése. Szóbeli beszámoló: 4-17

aj? A kezdeményezést illetően, nogy végre lehet-e hajtani, vagy nem. Van amit nem xehet loo százalékig végrehajtani. jrl. itt volt, hogy 5 ezer bor jut a szövetkezeteknek, übből mintegy 4- és fél ezer lett végrehajtva. Az akció, a kezdeményezés a maga nemében helyes volt es elértük vele, hogy a megyében nem csökkent a szar­vasmarha állomány. Ez vonatkozik a baromfira, sertésre is. Szigeti elvtárs vetette fel, hogy helyes lenne önkritikát is gyakorolni a jövedelmezőséget illetően. Egyszerűen nem vagyok hajlandó ezért önkritikát gyakorolni. Maga, ahogy szétosztásra került, nem volt helyes, de amiben állást foglaltunk, azok az elvek helyesek voltak, - és ahogy a Politikai Bizottság értékelte a megyéket, az egyik fő erényünk volt, hogy kipróbáltuk ezeket. Feltétlen helyesnek tartom és szükségesnek is a rétegekkel való foglalkozást, mert ez célravezető. Ide sorolnám a pártonkívüli aktivakkal való foglalkozást. Javaslom, hogy a vb. hozzon olyan határozatot, hogy bizza meg az agit.prop. osztályt, hogy vizsgálja meg az üzemi és falusi agitacioval kapcsolatos formulákat és tegyen előterjesztést, hogy milyen módon menjünk előre ezen a területen. Felvetődött, hogy taggyűlésre, prop. értekezletre, stb. többet menjünk ki. Azt kell nézni, hogy mennyire vannak a mi elvtársaink leterhelve a vezetést illetően. A korábbi években az apparátus ilyen magas százaléka nem tanult magas szinten. Véleményem sze­rint akkor dolgozunk: jól, ha elsősorban arra törekszünk, hogy megfelelően fogjuk össze a megyei szervek munkáját és azok irá­nyítását, - vele párhuzamosan a járási pártbizottság a járás irányitását. A járással törődjünk és az azzal való törődés, ellen­őrzés, segítségnyújtás konkrétabb legyen. Ezért keli, hogy vissza­menjünk és, hogy a tömegekkel kapcsolatunk legyen. Egyetértek azzal, hogy taggyűlésekre legalább negyedévenként ki kell menni vezető pártmunkasoioiak is. A járás világos, nogy többször megy ki. Egy-egy fontosabb taggyűlésre ezen&ivül menjen ki az appa­rátus, de arra, hogy pl. a propagandista minden értekezleten résztvegyen, meg a taggyűlésen is, túlterheltséget jelentene. Ezt nem tudjuk megoldani. Egyetértek vele, hogy minél többet a kommunisták, az emberek között lenni, de akkor, ha a megye és a járás irányitását elvégeztük, mert máskép elveszünk a rész­feladatokban és nem irányi tünk. A társadalmi munkásokkal kapcsolatos probléma. Itt is helyére kell tenni a dolgot. A gazdasági vezetőnek, tanácsi, rendőri vezetőnek az az első pártmunkája, hogy a saját maga területén rend legyen és jól menjenek a munkák. Es ha ezenkivül futja az erejéből, vegyük igénybe. Meg kell nézni, hogy mennyire helyes és szabad ezeket az elvtársakat megterhelni. Amire Szabó elvtárs gondolt, egyetértek, hogy vonjuk be őket, de elsődleges, hogy a saját maga területén kommunistaként dol­gozzon, irányítson és a pártszervezetet megfelelően segitse.

Next

/
Thumbnails
Contents