MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1961

19. ő. e. 1961. február 11. (95-145. o.) - 2. A pártbizottságok és pártszervezetek 1960. évi gazdálkodása. Jelentés: 116-125

- 6 ­Ha figyelembe vesszük a fenti két járás poli­tikai létszámát, ekkor kitűnik- hogy az alsóbb szervek o?«cs ro­JLÜILOJ.1 i>.0-L 0 .-'.-• (2 « -----vt'/C'Cí e ^.'-' , (• Azonban a fonti kit járásnál figyelembe kell vonni azt a tényt is, hogy a gazdasági felelőseink, a gazdasági munka mellett vezetik a tag- és kádernyilvántartást is, ami felr tétlenül bizonyos fokig elvonja őket fdfoladatuk teljesítéséről, de okot ad arra is, hogy egyes mulasztások esetében erre hivat­kozzanak, VéleLaényünk szerint ez elsősorban a siófoki járásra vonatkozik. Sürgősen érvényt kell szerezni a Titkárság arra vonatkozó határozatának, amely kimondja a gazdasági és tag­nyilvántartási munka szétválasztását. Ez annál is inkább indo­­költ, mert kevesebb tagidtezámmal rendelkező járásokban mint pl; a- tabi, vagy nagyatádi járás, ahol ez a probléma meg van oldva. 9.4-00 Ft túllépés mutatkozik az alapszervezetek fenntartási költségeinél is. Ez"abból adódik, hogy ezen a terü­leten :még nem eléggé alapos az elszámoltatás és az ellenőrző munka, de fakad még az előző évek azon nézetéből is, ami még 1959-ben a megyei gazdasági osztálynak is nézete volt, hogyha őzen a számlán túllépés van, az nem baj, sőt jó pontnak tudható be. 4 Nyilvánvaló, hogy oz a nézet nem engedhető meg* Mint már előzőekben említettük nem megfelelő és nem elég rendsze­res volt az alapszervesetok olizáróItatása. ami a negyedik negyed­évben mutatkozott meg. A negye-.'lik negyedévi elszámolások során . olyan látszat van egyes járáso.-bau, hogy ebben-a negyedben hasz­nálták fel az egész évi előirányzat 3/4 részéi;.-, Pl. Tab évi elő­irányzata 25.ooo,-­; negyedik negyedévilfelhasználás 18.000 Ft, vagy Csurgó évi előirányzat 23.000 Ft., negyedik negyedévi fel­használás 15.-6oo ft. ; Valóságban oz nem igy van, mert felhasználás egész évben volt, csak az elszámoltatás nem volt rendszeres. IgaZjj hogy az utolsó negyed felhasználása mindig magasabb az előző negyedeknél, mivel ebben a szakaszban van zömével a tüzel6 beszerzése alapszervezotoinknél, Azonban a fenti példák arányta­lanságai túlzottak* A fenti hiányosságtól, a 9.4oo Ft-s túllépés el­lenére is azonban az alapszervezetek ellátottsága területén vég­zett munkát pozitívnak kell értékelni. Az előző évekhez viszo­nyítva sokkal több gond van fordítva alapszervezeteinkre. 196o. év során 265 alapszervezet-kapott ellát­mányt. Az egy alapszervezetre jutó átlag költség'l,o27;Ft, Az év során felújítottunk 24- alapszerv! helyiségét 3o9.9oo Ft-s költség­gel, bútor és egyéb berendezésre 128,3oo Ft-t fordítottunk.

Next

/
Thumbnails
Contents