MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1961
19. ő. e. 1961. február 11. (95-145. o.) - 1. A központi bizottság 1960. október 29-i, a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetéről és továbbfejlesztéséről szóló határozatának végrehajtása Somogy megyében. Jelentés: 97-105
ttr i6 Ezt bizonyította az is, hogy az uj termelőszövetkezetekben nagy volt a bizonytalanság. Az egyik fő problémát az jelentette, hogy az uj termelőszövetkezeteknél nem adtuk meg azt a segítséget, amit meg kellett vo na adni. Van olyan termelőszövetkezet amelyik 1 hónappal ezelőtt alakult meg. tizen a területen feltétlenül szükséges, hogy a megyei fanács, és járási Tanács, a Járási Pártbizottságok nagyobb segítséget adjanak az újonnan alekult termelőszövetkezeteknek. Véleményem szerint azért sem lehet dicsérni a kegyei Tanács mezőgazdasági osztályát, hogy nem tudja megoldani, hogy pontosabb adatokat tudjon szolgáltatni, hogy hogy alakult az ujonnan alakujt termelőszövetkezetek földterülete, stb. gy hogy a megyei Tanács VB. ^ezőgazdasági osztálya ezt a mulasztást feltetlenül kell, hogy pótolja, legkésőbb hétfőn délig pontos adatokat adjanak. A másik probléma az uj termelőszövetkezeteknél, beszélni kell arról, hogy a gyakorlatban is hogy kell a vetőmagot össze szedni, hogyan történik ez meg, stb. Én azt hiszem, ha nem tartjuk napirenden ezt a kérdést, akkor meglepetések fognak érni bennünket a közös alapot illetően, mert nem tudjuk megteremteni. Tehát ezzel a kérdéssel is ugy a járás, mint a megyei szervek foglalkozzanak. Ha mi tovább akarunk menni, akkor elsősorban a pártszervezeteket kell tovább erősíteni és az úgynevezett pártonkívüli aktívák segítségét kell igénybe venni. ° J lesznek a tavaszi munkákra, való felkészülés idők és a pártszervezeteknek itt tevékenykedni kell. " termelőszövetkezetekben nem beszélnek arról, hogy milyen premizálási formát akarnak megvalósítani, ^zis e'_ r .y elég nehéz kérdés. De nem beszélnek arról sem, hogy hogy kívánják a baromfiak felnevelését, hogy loo drb-ot neveljen fel minden tsz tag. I.íásik ilyen probléma a vezetés és káderekkel kapcsolatos egydolog. Igaz, hogy nagyobb körültekintéssel kellett volna egválo&atni a beállított embereket. Azonban megkell mondani, hogy a Kegyei Tanács legalább olyan felelős mint mi magunk hogy ezt jóváhagytuk, ezeknek az embereknek többsége 2 éven keresztül húzta a központi keretből a fizetést. -S'zen a területen feltétlenül változtatni kell. Megkell nézni, hogy milyen emberek ezek. Ami a kádereket illeti 172 státusz volt, és a régi státuszból még van 17 üres státusz. An azt hiszem, hogy itt is valami hiba van. E hó végéig üljenek le az illetékes elvtársak ezekkel az emberekkel es a problémákat rendezzék. Ami a zártkertek, gyümölcsösök problémáját illeti: egyetértek azzal, hogy nem lehet egyik-napról a másikra megoldani, azonban amit Sasi elvtárs mondót ezt illetően azzal"nem 1 ehet egyetérteni. Javaslom, hogy az itt felsorolt határozatokból a 2,3,4,, javaslatot fogadjuk el, azzal a kiegészítéssel amit az elvtársak felvetettek. Végül javaslom, hogy a ^-egyei Pártbizottság hagyja jóvá, hogy a jövő hónap első Jáetében minden járásban mezőgazdasági aktivaértekezletet tartsanak'. J.Í.O b m