MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1960

15. ő. e. 1960. június 6. (173-210. o.) - 1. A pártszervezetek tag- és tagjelölt felvételi munkája, a párttagság összetételének alakulása a megyében. Jelentés: 175-180

Szó esett az értelmiségről is. Kaposvár város pl. az el­múlt 6 hónapban egy tagjelöltet se vett fel a műszaki er-/ telmiségiek közül, pedig az üzemek zöme itt van. A nagya? tádi járásban egyet sem vettek fel. Ezen a területen a y-ro; nak és a járásoknak is előre kell menni. A VB. elfogadja, hogy a JB-okat figyelmeztetni kell, hogy nagyon komolyan kezeljék a nőkkel való foglalkozást part­épités szempontjából. Ezt kezeljék elsőrendű feladatként. El kell érni, hogy a férfi párttagok hozzák be felesegüket a pártba. Hiba van az alkalmazotti kategória százalékszerü alakulásá­nál. Ha megnézzük a munkások, parasztok emelkedésének ará­nyát, azt látjuk, hogy jóval alatta van az alkalmazotti százalék emelkedése arányának, 1.5 %-ot emelkedett 8 hónap alatt. Ugyanakkor a nagyatádi és csurgói járásban a terme­lőszövetkezeti tagok aránya csökkent az elmúlt 8 hónap a­latt. Ez a két járás is termelőszövetkezeti járás és itt^ a termelőszövetkezeti tagság között olyan politikai munkát nem fejtenek ki, amely közelebb hozná őket a párthoz. Ja­vaslom a VB-nek, hogy ezt a két járást figyelmeztessük a termelőszövetkezeti tagság számának csökkenésére. Fel kell hivni a figyelmüket, hogy ennek érdekében végezzenek meg­felelő munkát. Felvetődött az a kérdés, hogy egyes alapszervek rendkivül felelőtlenül állnak a pártépitő munkához. Itt van a barcsi járásban a vizvári példa. Vagy Tabon a járási elvtársak ra­gaszkodnak olyan ember felvételéhez, aki osztályidegen, le is volt zárva, mert orvos, ezzel a jelszóval akarják fel­venni. Ilyen helytelen nézeteket feltétlen le kell szerel­nünk a JB-oknál és az alapszervezeteknél is. Másik fogyatékossága pártépitő munkánknak, hogy sok azoknak a száma, akik 6 hónapnál hosszabb ideje, vagy egy évnél is hosszabb idő óta tagjelöltek. Erre is fel kell hivni a járási pártbizottságok figyelmét. Az is politikai munkánk fogyatékosságát mutatja, hogy ne­jünk JLo^emberjMkike^^ a pártból. Ezek között 4!? tagjelölt van. Hogyan nézték' még "éz"eTeT~a felvételkor. E munkában a minőségi munkát kell nekünk elő­térbe állitani. Számszerüségében mostmár ugy néz ki, hogy az a létszám, amit havonta felvesznek jó, ezt kell tartani. Nyolc hónap alatt 461 párttag ment el a megyéből. Javaslom, hogy a PTO járásonként nézze meg, hogy mi az oka ennek, és kik azok, akik elmennek. A munkásőr problémát illetően; nem kell nekünk attól fél­ni, hogy felveszik a pártonkivülieket a pártba. A munkásőr­ségbe biztos jó munkája alapján került be az illető. Egyes szervek ugy látták, hogy politikailag megbízható, társadalmi munkája érdemessé teszi erre. Véleményem szerint nem feltét­len fontos kivárni, hogy 6 hóanpig vagy egy évig legyen a munkasorségbe es azután vegyék fel tagjelöltnek. Törvénysze­rű, hogy ezek az emberek parttagok legyenek.

Next

/
Thumbnails
Contents