MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1960

14. ő. e. 1960. január 30. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (2-48. o.) - 1. A siófoki járás termelőszövetkezeteinek politikai és gazdasági helyzete. Jelentés: 4-17

-&T~ 2* - 14 ­Általában megállapíthatjuk, hogy a mezőgazdaság átszervezése igen erősen kiszélesitette a párt falusi bázisát. A termelŐsaÖvetkezeti mozgalomban tapasztalható ellenséges meg­nyilvánulásokat a következőkben lehetne összefoglalni: a,/ A nyár folyamán megindult a vezetők lejáratására irányuló. tö<* rekvés, funkolunárius-ellenesség. b./ Olyan tartalmú rémhirek terjesztése, hogy olyan nemzetközi * vé^n^ások lesznek, melynek következtében a termelőszövetkeze­tek feloszlanak. Bizonytalanság keltése, nem.érdemes dolgozni, ugy sem kapunk semmit* e*/ A lopások elharapódzása, melyek nem kifejezetten politikai jellegűek, de semmi esetre sem a termelőszövetkezetek megszi­lárdulása irányában hatottak. Meg kell jegyezni, hogy a Balatonparton élő deklasszált elemek is jelentékeny mértékben visszahúzódtak, s a megváltozott nemzetkö­zi és belső viszonyok hatására nem egy közülük nyilvános állás­foglalásaiban elismeréssel szólt népi demokratikus rendszerünk­ről, A járási párt és állami szervek az esetenként jelentkező rémhírek­kel, vagy kilépési hangulatokkal szemben idejében felléptek, azo­kat elszigetelték és leszerelték /pl. Bálványos/, Ugyancsak megvéd­-ték azokat a termelőszövetkezeti vezetőket, akiknek lejáratásara alaptalan támadások indultak. Siófok, 196o* január 14. MSZMP Jgrási Párt V.B. Tanács V.B..

Next

/
Thumbnails
Contents