MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1960

18. ő. e. 1960. december 24. (196-227. o.) - 1. A termelőszövetkezeti zárszámadások előkészítésének állása. Jelentés: 198-209 - Szóbeli kiegészítés: 211-212

Heves i János elvtárs; ügy gondolom, hogy a Megyei Párt VB. egyetért azzal, hogy a számszerűen megnövekedett termelő­szövetkezetek idei zárszámadása sokkal körültekintőbb munkát igényel, mint bármelyik másik évben. Most zárnak azok a szövet­kezetek, akik az elmúlt évben alakultak, tehát politikai és szakmai vonalon nagyon jól elő kell ezeket a szövetkezeteket késziteni. A tagság sokat vár. Az idén a terméseredmények is elfogadhatóak voltak, erre sem lehet hivatkozni. Azt hiszem, azt le kell szögezni, hogy a zárszámadás elsősor­ban politikai munka, csak másodsorban gazdasági, habár a kettőt nem választhatjuk el fcgymástól. Ugy a megyei, mint a járási tanácsok mezőgazdasági osztályainak felkésültségükhöz mérten komoly erőfeszítéseket kell tenni a zárszámadás jó előkészíté­séért. Az elvtársak tesznek is erőfeszítéseket, azonban ez még nem elegendő, mert ugy néz ki, hogy jelenleg meg csak a köny­velők foglalkoznak a zárszámadások előkészítésével. Ezen a te­rületen van még tennivaló és ez a munka nemcsak a mezőgazdasá­gi osztály feladata. Minden osztálynak megvan a tennivalója eb­ben a munkában. Az állattenyésztés kérdése: Elvtársak! Meg kell mondani, hogy a szarvasmarha létszám alakulása nem megnyugtató, elsősorban a jövőre nézve. Meg kell azokat a lehetőségeket keresni, hogy kifizető legyen a tejtermelés és ösztönözze a tsz-eket a tej­termelésre. Ugy gondolom, a Megyei Tanácsnak a jövő év terv készítésénél ezeket a szempontokat figyelembe kell venni és a Megyei Párbi­zottság februári határozatának ebben az évben érvényt kell sze­rezni. Az anyakoca beállitás kérdése. Véleményem szerint be kellett volna venni, hogy volt elhullás is, és azért csökkent a szám. Amit Sasi elvtárs felvetett, az állatgondozók fizetését ille­tően, ugy gondolom, hogy ezt minden tsz.-nél az adottságok figyelembevételével kell megoldani ugy, hogy ne menjen az álat­tenyésztés rovására. A termelőszövetkezetek egyesítésével kapcsolatosan az a tapasz­talat, hogy egyik-másik járásban minden áron való egyesitésre való törekvés tapasztalható. Ez nem helyes, a tsz-ek egyesíté­sét alaposan elő kell késziteni, mert komoly bonyodalmak szár­mazhatnak belőle. Egy-két dolgot: Az a véleményem, hogy azoknak a tsz-eknek ne adjunk anyagi megsegitést, ahol a tagok rosszul dolgoztak, gyenge volt a munkafegyelem, máshova jártak dolgozni és ebből kifolyólag nem lett meg a terv. Mert, ha ezt tesszük évről-évre, akkor soha nem fog megerősödni ezekben a szövetkezetekben a fe­gyelem. A következő dolog, amire nagyon vigyázni kell a zárszámadások­nál, hogy minden cimen kapott kedvezményt fel kell tüntetni, amit az államtól kapott a szövetkezet.

Next

/
Thumbnails
Contents