MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1959
9. ő. e. 1959. január 26. (33-103. o.) - 2. A megyei pártaktíva-értekezlet előadásának ismertetése. Sz. előterjesztés: 51-66
Mi volt ezeknek az elvtársaknak a hibájuk. Az, hogy nem értették meg a párt politiká-Jáaak lényegét, nem értették meg azt, hogy milyen helyzetből indultunk ki, s hogy a fő kérdés a hatalom kérdése, - és elsősorban ennek megfelelően, kellett intézkedni. - Csak óhajtották egyesek a szocializmus épitését falun, de kevés intézkedéseket tettek. Az egyik ilyen hiba volt, hogy eltúlozták az alacsonyabb tipusu szövetkezeti formák jelentőségét és túlzott kedvezményeket kivántak biztositani ezen a területen. Egyes esetekben túlzottan indokolatlanul magas jövedelmet akartak biztositani az egyénileg dolgozó parasztoknak , - társulásoknak, - szakcsoportoknak, melyek közül nem egy spekulációs célból alakult meg. Mi a saját bőrünkön is éreztük, hogy mit jelent ennek a kérdésnek az eltúlzása, mert a Somogy Megyei Pártbizottság helyesen látta ezeket a jelenségeket, - állást foglalt és helyes határozatot hozott, helyes módszereket alkalmazott ezen a területen annak ellenére, hogy egyes elvtársak szektásnak kiáltottak bennünket.ki. Mi volt a hiba lényege. - Ezek az elvtársak eltúlozták a termelési biztonságot, - túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítottak az egyszerűbb formáknak és nem látták az erőviszonyokat. Most a Központi Bizottság határozatot hozott, hogy olyan alacsony tipusu, egyszerű szövetkezeti formákat kell támogatni, amely a mezőgazdaság szektorainak fejlettebb tipusa irányábaa hat, közös tevékenységet folytat és betartja a társulásokra