MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
8. ő. e. 1958. december 21. (129-160. o.) - 1. Az MSZMP művelődéspolitikájának irányelveire hozott központi bizottság határozat végrehajtása. Beszámoló-tervezet: 131-157
r-""X2r w ^ Erről a harcról tanúskodik törvényhatósági bizottság üléseinek jegyzőkönyveiben feltalálható javaslatok. A demokrácia gondolata igen lassan tudott csak tért nyerni. A megye 1946-47. évre szóló tervében a következő javaslatok szeropelnek: Az óvódákban a demokratikus nevelési módszerek bevezetése, az altalános iskola gondolatának támogatása, tandijak leszállitása, a szegény sorsú diákok számára ingyenes tankönyv és irósaer biztosítása, népi kollégium feláliitása, s a városban levő' könyvtárak nyilvánosság tétele. Ezt a prog±ámmot SZÍVÓS harc á±án sikerült csak elfogadtatni a koalíciós pártokkal. A Kommunista Párt harcot indított a tanitók demokratikus szellemben való átképzéséért. 1947-ben paraszti és munkás származású fiu és leány ifjúság részére felállították az első kollégiumot. A sajtó, a propaganda már ebben az időben is erős fegyver volt a párt kezében. A kommunisták lapja nyíltan és bátran birálja a megyei és városi vezetők egyhelyben topogását, ugyanakkor mozgalmat szervez kultur otthonok építésére és támogatására. A harc eredményeként az állami vezetésből kiszorulnak a reakciós erők és a tanfelügyelőség, majd a tankerületi főigazgatóság és a szakszervezet élére kommunisták kerülnek. Az ifjúság kezd megosztódni. 1945-ben megalakul a MADISZ, a munkásfiatalok között. Rövidesen utána a SZÍT. megalakulása is elvon egy nagy csoportot az egyházi befolyás alól. Nehézséget okoz azonban még ebben az időben a cserkészmozgalom, valamint a Kalot, mert ezekben az egyesületekben még a papok tartják kezükben a fiatalokat^' A falvakban lassan hatol be a demokratikus szellem. Az ifjúság nagy részét még a papok tartják kezükben, de a tanitók na.yrésze is egyházi befolyás alatt áll. A párt ejfcőtt az egyik legnagyobb feladat az iskolák államosítása, az egyház és az állam szétválasztása. Somogyban ez igen nehéz feladat volt. Sok volt az egyházi iskola, ex"ős volt a kle ikális befolyás. A felszabadulást követő időkben az óvodák csak megóvó intézmények voltak. A megyénkben lévő 22 óvoda felügyeletét tisztiorvos látta el, ezek zöme egyhézi kezelésben volt. Hosszú küzdelem el-zte meg az általános iskola bevezetését. IsJsolaink e^p^zódo.ttsá^r^mía > k s t az 1946-ba^I^<rehozo>tniltalá^ös iskolák elb<eJ^csak nevükbsNn^i^htfítek áltaiáütfs iske&ák'. Az MDP. 1948. évi programm nyilatkozata követelte a felekezeti iskolák •