MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958

8. ő. e. 1958. november 24. (55-90. o.) - 2. Az országgyűlési képviselő- és tanácstag-választások tapasztalatainak értékelése. Szóbeli tájékoztató: 70-75

Megállapíthatjuk, hogy ez a 2 kérdés nem volt jól hangsú­lyozva. A következő, s egyik legnagyobb hiba volt a válasz­tási munkában, hogy a nőket nem megfelelő számban ugy a^ta­nácsokban, de még a népnevelők soraiban sem tudtuk kellően mozgósitani. S ez véleményem szerint mutatója a rendkívül nagy konzervatizmusnak. Pedig tapasztalat szerint is, a termelőszövetkezeti kérdéaben is a nők igen sokat tudnának segiteni, mert az esetek többségében igy van. Feladatok szempontjából nem akarok beszélni, de néhány kér­dést azonban megemlítenék. Az egész párt és állami tömegsze vezeti munka szempontjából a fő kérdés az az, hogy olyannak tudjuk ezt az erőt, ennek az erőnek a jelentős részét most vinni aktivizálás szempontjából a téli terv megvalósításá­hoz. Ezzel kapcsolatosan szerintem az a kérdés vetődik fel hogy hogy tartsuk meg azokat az aktívákat, akiket magunk mellé állítottunk. En csak néhány formáját emiitettem meg, és lehet ezen változtatni. A másik amit érdemes volna meg­gondolni, hogy nem-e lehetne megpróbálni azt, hogy; a párt­vezetés vagy a tanácsvezetés kezét ezek a választási elnök­ségek ragadják meg mint aktivá ós töltsék be a mi agitáto­raink szerepét. Felvetődik egy másik elgondolás is, hogy nem-e lehet megtartani ezt a széleskörű aktivahálózatot, mint falusi aktivahálózat? Nem-e lehetne átültetni falusi vonatkozásban, ha mást nem tudunk velük csinálni, nem ké­rünk tőlük fondorlatos valamit, de tájékoztatnánk őket több őket érdeklő kérdésekről, amit elmondhatnánk nekik nyíl­tan. Hogy egybe tudjuk őket tartani és nagyobb„munkáknál arról is megjátudjuk őket kérdezni, hogy mi az Ö véleményük. Nem beszélve ar^ól,, hogy több olyan aktívával ellehetne be­szélgetni aki jol es lelkesen vette ki reszet a választási munkákból, hogy lépjen be a pártba, mert alkalmasnak tart­juk arra, hogy pártunk tagja legyen. A tömegszervezetek vezetőivel igen sok helyen baj van, na most feltűnt egy csomó ember, s ezekből az emberekből lehet ne megerősíteni a tömegszervezetek munkáját, annak eredmé­nyességét megjavítanánk ezzel és nagy lépést tehetnénk elő­re. Egy másik dolog szerintem a pártszervezetek előtt a mi el­képzelésünk szerint a fő feladat a falusi vezetés kollekti­vizálásának a további javítása. Arra gondolunk, hogy na­gyon sokat beszéltünk már arról, hogy milyen színvonalon működnek a vezetőségi, és taggyűlések, stb. A titkár tevé­kenykedik, és nem oszlik meg kellőképpen a baj és a gond ezekben az alapszervezetekbe. Szerintem az lenne a helyes, hogy azok az aktívák akik lejárnak falura elsősorban a tit­kárnak segítsenek a munkájában. A másik dolog ami a kollektivizálást segíti a falusi aktí­vákkal való megfelelő kapcsolat tartása. A választások utol só részében a termelőszövetkezetek mellett agitáltunk. Ne­künk ezt az időt felkeli használni, mivel világos, hogy a termelőszövetkezetek milyen eredményeket értek el. Jobban elmélyíteni az emberekben, hogy ez az ut és ez az életszín­vonal emelése a parasztoknak, mert akkor sokkal inkább meg­értik az emberek ezt a dolgot. A következő kérdés a tanácsülések és a vb. ülések. Minden járási pártbizottság megkapta a Politikai Bizottság határos tát, s azt hiszem, hogy ehhez még különösebb magyarázat neu kell.

Next

/
Thumbnails
Contents