MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
8. ő. e. 1958. október 25. (33-54. o.) - 1. A termelőszövetkezetek 1957-58. évi zárszámadási és 1958-59. évi tervkészítési előkészületei. Beszámoló: 35-40
5 € pTíl A következő javas Lat, ami szintén nem szerepe L a jelentésben, hogy a jövő év tervkészítésekéi a 3oo4 rendeletet figyelembe keLL venni, jó Lehet, hogy erre gondoltak az elvtársak, de erről nincs szó, holott sokkal jobban figyelembe kellene venni, mint. aho/gy azt az elmúlt évben tették. A rendelet által adott lehetőséget jobban be kell épiteni a tértben, mint célkitűzést. Arra fel kellene hivni valamennyi tsz. könyvelő és vezetőségének figyelmét. A következő ilyen javaslatunk az volna, hogy az első kihirdetésre ami lesz a járásban, oda vigyenek el több tsz.-bői tagokat, tapasztalatcserére könyvelőket, vagy elnököt, hogy tapasztalatot szerezzenek, hogy körülbelül milyen problémák merültek fel. Helyes lenne tanácsüléseken amikor a terv elkészül, ismertetni annak célkitűzéseit, hogy miit is akarnak tenni. Azért gondolok erre i mert ha a dolgozó parasztok ismerik, hogy mit akarnak tenni, látják, hogy előre-látással dolgoznak, jólehet, hogy jónéhány paraszt azt mondja, hogy ha igy akartok dolgozni, akkor én is közétek állok. Végül azt szeretném felvetni elvtársak, hogy az elmúlt évben is a gyakorlat az volt, hogy ezeken a zárszámadásokon igen sok volt a vendégség. Szt lehetőleg kerülni kell, fő cél legyen az eredmények ismertetése és a jövőbeni terv ismertetése. M i s e t a elvtárs: Most amikor zárszámadást tárgyaljuk, ugy gondolom, helyes lenne arra is vissza nézni, bogy kiesések lesznek a termelésből, ami egyrészt most a zárszámadások idején és az utánna jövő időre is rányomhatja a bélyegét, a tsz. tagoknál és nem utolsó sorban a egyénileg dolgozó parasztoknál. Éppen ezért kell alaposan felkészíteni a tsia.iffgaia± elnököké a gazdasági beszámolók elkészítésére. Jelenleg 15-2o tsz-nél kell sürgős segítséget adni, meg kell nézni a kieséseket, s sürgős intézkedéseket kell foganatosítani Az időjárás kedvezett annyira, hogy a takarmány megfelelő lesz, és most 38-4-0 helyen, ahol szarvasmarha állomány lesz, bőven van takarmány és kedvező lehet a hangulat a jövő évre vonatkozóan. A másik, amit a járási vezetőknél tapasztaltam. Megkell mondani nem kielégítő ezeknek az elvtársaknak a munkája. Ami néhány hónappal ezelőtt probléma volt, az jelenleg is probléma. Ebben kell intézkedést tenni. Felelőst kell kijelölni és mármost menjen ki a tsz.-ékben és konkrét segítséget adjon a tsz. vezetőségének, hogy a zárszámadásra fel tudjanak készülni. • i