MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
8. ő. e. 1958. október 18. (2-32. o.) - 1. A Somogy Megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának irányító és ellenőrző munkája. Jelentés: 4-11
WfíT ^JS S z erényi elvtárs: /állami g. központ párttitkára./ A jelentés -foglalkozik a pénzügyi helyzet és a-pénzgazdálkodás kérdésével. Azért kivánom szóvátenni, mert olyan kitétele van a jelentésnek, hogy a dolgozók rovására értünk el megtakarítást. A gazdaságok vezetőitel kidolgoztuk a gazdaság konkrét bérezési rendszerét. Béralap megtakarításokat nem a dolgozók rovására, hanem a munka jobb megszervezése, egyes kézi munkák gépesítése folytán értünk el., Abonyi elvtárs emiitette, hogy az átlagkeresetek szintje 1958ban 22 fö-al nőtt. A magam részéről ezt aggasztónak tartom, mert a Minisztertanács határozata -13 %-al emelte. Az 1958. évi emelkedés túlzott, de abban bizunk, hogy az elkövetkezendő időben az csökkeni fog. Ténylegesen előfordul és ezt véleményem szerint a jelentés helyesen tükrözi, hogy vannak helyenként bér-reklamációk, ezek ellen mi is küzdünk,-hogy a munkások téaylege'sen a megdolgozott munkáért a bért megkapják. A beruházás kérdésével kapcsolatosan. Sajnos az a helyzet, hogy a beruházási keret igen kevés. Vannak gazdaságaink, ahol- elkezdett épületek és egyéb gazdasági felszerelések félbea vannak, ezekben a befejezésére sem elegendő, semhogy uj beruházást vehetnénk számításba. Pl. az Alsóbogát-i állami gazdaságnál 5 év óta készen van, de bekapcsolva nincs. Vagy a Kutas-i állami gazdaságban van egy artézi kuf, de nincs kihasználva, mivel befejezése nem történt meg. A beruházás összegét ezeknek a komple tizálására kell fordítani. Hogy ilyen kevés összeget kapunk a jövő évre, így kénytelenek vagyunk Önköltség csökkentő beruházások formájában megoldani. A baromfi á tenyésztő állomásokat szeretnénk létrehozni, - a gépesítés vonalán is ugy próbálkozunk, hogy vállaljuk, hogy a gépek értékét 2-3 év alatt vissza fogjuk^fizetni. Ez viszont azzal a következménnyel jár, hogy az elkövetkezendő 2-3 évben ezeknek a hátralékoknak a visszafizetésére kell nagy gondot fordítani. Felvetődött a távlati perspektíva kérdése-. Erre vonatkozóan ter.vünket elkészítettük. A gépükéi kapcsolatosan, - sajnos ezen e területen nehezen tudunk előre menni. Csak egy példa a Kaposvár-i gépállomás kérdése.. Vagy a Marcali gépállomásra vonatkozóan volt elképzelésünk, de sajnos közbeajött a Balatonnagyberek-i probléma. A tanácsokra vonatkozóan. Megpróbáltuk, hogy a tartalék területekkel kiegészítjük a gazdaságokat. Itt sajnos igán komoly akadály a tanácsok magatartása.