MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
7. ő. e. 1958. szeptember 6. (117-165. o.) - 1. A központi bizottság titkársága 1958. május 16-i, a vasutas pártszervezetek munkájáról hozott határozatának végrehajtása. Jelentés: 119-124
Csákvári János elvtárs, a város i Párt V B, t itkára; '[^J^— Kérdésem csupán csak az, hogy a Vasútnak van-e és lessz -e olyan lehetősége a közeljövőben, mint régebben volt, hogy a dolgozói részére lakóházat épit. Tekintve, hogy több esetben előfordul, hogy vasutasok lakást igényelnek és bizony könnyen rámondják, hogj kérjenek a Vasúttól a vasutas házban lakást. Csakhogy az is már kicsi. Betlehem László elvtárs v as úti csőm. ponti titkár; Legelőször is elvtársak tisztázni akarom azt a fogalmat, hogy ez a jelentés nem csupán az én általam elkészített saját jelentésem, hanem a vasúti pártbizottság megvitatta, és ugy terjesztettük az MB. elé. Egyébként válaszolva az igazgató elvtárs kérdésére, hogy nem kérik ki a pártszervezetek véleményét a beiskolázásoknál ez fentáll. Ugyanis nemcsak nem a pártszervezet véleményét nem kérik ki, de még az illetékes- pártbizottság véleményét sem. S igy történhet meg az, hogy kulákok kerülnek tiszti-iskolára. Erre példa a kadarkuti Serfőző aki a népi demokratikus rendszernek, a párt, nak az ellenforradalom alatt és utánna is hátat forditott s ellenségnek is lehet nyilvánítani, mert komoly mértékben gátolta a párt szervezését annak ellenére, hogy igazgatósági személyzeti osztályon dolgozott hosszú ideig. S ezen kivül még olyan egyént ak-rtak beiskolázni, mint Zsébényi Kálmán, aki a kaposvári pályafenntartáson dolgozik jelenleg, de lehetne még sok példát mondani, de ezek alapján vetjük fel, hogy nem kérik ki sem a pártszerveaet, sem a pártbizottság véleményét ilyen esetekben. Lehetne mondani, hogy ez fentáll az áthelyezések terén is, még a hatásköri lista is figyelmen kivül van hagyva sok esetben. Példa erre, hogy Katona főmérnököt a Pályafenntartási főnökségtől megkérdezése nélkül áthelyezték és mást állitottak be helyette. Ezzel kapcsolatban több tiltakozás is volt az illetékes szakosztály felé. Nem tudunk előbbre menni, ugy látjuk, hogy az egyszemélyi vezetés érvényesül a párt kikapcsolásával. Ez az igazgató és helyettes elvtársra nem vonatkozik, de ezt teszik az illetékes szakosztályok vezetői. A párttagok felelőségre vonásával kapcsolatban; sok esetben vonják felelőségre a párttagokat, az elmúlt időkben azt lehet mondani, hogy ugyanolyan szabálytalanságot elkövetett pártonkivülit magasabb beosztásba háyeznek büntetés képpen, mint volt. Pl. erre Petrovics István párttag, és Marosi pártonkívüli esete, amikor -tetrovicsot egy fizetési fokozattal lejebb sorolták, ugyanakkor Marosit csak Írásbeli megrovásban részesítették, Dg |etrovicsot ezenkivül 15oo.- Ft.- kártéritésre is kötelezték. Szeretném kihangsúlyozni, hogy mi nem védjük azokat az embereket akik szabálytalanságot, vagy balesetet idéztek elő, de szeretnénk, ha a büntetés mértéke igazságos lenne, és a megérdemelt .büntetést kapnák az illetők, A jelentésben van, hogy lo4 %-os eredményt értünk el tervteljesitésünkben. Ez országos eredmény, de viszont a többi eredmény egy része igazgatósági értékelés, amit csak ugy lehet értékelni. A másik része helyi eredmény. A balesetek értékelése országos eredmény somogymegyei része. A pályafenttartási dolgozóknál felvetett probléma ugy néz ki, hogy a pártbizottság és a tömegek uszályába estek ezen a területen. Véleményem az, hogy amikor egy jelentést készitünk helyes, ha megmutatjuk az eredményeket és helyes, ha megmutatjuk