MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958

6. ő. e. 1958. június 7. (141-173. o.) - 1. Az értelmiség között végzett politikai munka helyzete és a további feladatok. Jelentés: 143-149

i. &r Hozzászólások az elsp napirendhez: Nagy Lajos elvtárs: ' , Az értelmiség kiállása, szilárdsága és hovatartozásának a kér­dése. Véleményem szerint egy kicsit sántit a jelentés olyan értelemben, hogy nem eléggé mutatja meg és nem veszi figye­lembe azt, hogy az értelmiség származás, összetétel szempont­jából rendkivül vegyes, sőt az értelmiség jelentős részénél a hovatartozás, vagy a rend, a proletár hatalom melletti ki­állás bizonyos értelemben és nem is kis mértékben befolyásol­ja azt, hogy az értelmiség jelentős része régi kispolgári csa­ládból származik és ezt a kispolgári mentalitást tetézi, hogy egy jórésze még a múltban tanult és végzett. De nyilvánvaló az a gyerek, aki kispolgári családból származik, az 194-5 .-ó's esztendófeenután végzett lényegében magával hozza a kispolgári mentalitást. Amit felszed a családban, vagy munkakörébe ha­tással van rá. Persze ryhekünk kellen^gondosiodni arról, -hogy milyen formában tudnánk a munkások hatását növelni ezekre az értelmiségiekre. «*» Ha alaposabban megnézzük nem is olyan jó a helyzet az ér telmi­ség - köztük a pedagógusok -'körében, .mint ahogy azelőtt ér­tékelték. Van bizonyos mértékű bizalmatlanság a jövőt illető­en. Mi mással lehet ezt magyarázni, mint pl. azzal, hogy a pártba való belépés rendkivül gyatra, az értelmispg egyes kö­reiben. Óvakodnak ettől. Ugyan résztvesznek a tömegszerveze ­tek munkájában azért, mert valamilyen módon bizonyítani a­karjak, hogy ok demokraták. A politikai mentesség meg van náluk. El kell menni a békebizottság ülésére. Felszólalnak, de a határozott állásfoglalástól eléggé tartózkodnak. Itt azzal lehet segíteni, hogy ezt a bizalmatlanságot a jövőt il­letően meg tudguk fordítani. Azonban itt gyors változásra ' nem lehet számítani. A különböző viták, előadások helyesek. Ez mellett azonban véleményem szerint a kommunista igazgatók, vállalatvezetők figyelmét fel kell hivni az értelmiséggel yalo foglalkozásra. Itt beszélgetésekre gondolok. Vannak o­ly ?f?, igazgatóink, vállalat vezetőink, akik nem beszélgetnek velük eleget. Szerintem ezt meg kell tenni, mert egy sor he­lyen figyelembe kell venni, hogy az alapszervezeti titkárok nem mindenhol alkalmasak arra, hogy politikai vitát, vagy ideológiai vitat folytassanak értelmiségi emberekkel. ^^li 1 ve ^\ a ? lrán y*f h °gV a különböző'előadásokkal kap­csolatban viták legyenek. Jobban meg kell válogatni az elő­adás oicat es az előadókat. Megfelelő tematikát kell összeáll!­x ani. Fokozni kell a tömegszervezetekbe való bevonásukat. Ha vala­melyik tomegszervezet munkájába résztvesz, már egy lépést ÍS??JÍSÍ1«£ Z a í a P a32 ,talat, hegy a tömegszervezeteknél tar­*f| S^^Vl-mennek. Amit'Körtés elvtárs felvetett, az SL klf^nfff?^ 030 ^^' érdemea leaz vele foglalkozni. , ie .?.. ke i le ? e találni a módot arra, hoe-v az ui ^t?1 mfq^^i

Next

/
Thumbnails
Contents