MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
5. ő. e. 1958. március 31. (129-171. o.) - 1. A politikai bizottság 1957. júliusi, a tanácsok pártirányításáról szóló határozatának végrehajtása a tabi járásban. Jelentések: 131-142
/ /#JB' akik becsmérlik a • tanácsot,'vagy azok vezetőit. Ezt a pártszervezeteknek nerc szabad megengedni. Mit tapasztaltunk még, könfcr.étan T a b községben. Az a tapasztalat, hogy 9 párttag v8n"**a 'községi tanácstagok között. De nincs létrehozva az MSZMP csoport.- Ez a határozat pedig elég régi és fogadkoztak az elvtársak, ahol lehet megalakítják.- Elmondták-az elvtársak, hogy a járási -tanácsnál megalakult ug. an a pártcsoport, de munkát e"ddig nerr sokat fejtett ki, Ug, tudom egyszer sem lettek összehiva. leszükitik a pártcsoportok munkáját sok esetben. Taggyűlés előtt egy érával és megbeszélik hogyan foglalnak állást. Amikor arra kerül sor,,sok esetben a kommunisták nem. nyila vánitják véleményüket. .Azt hiszem a pártcsoportok munkáját, létrehozását illetően feltétlen'" javitani kell a járási pártbizottságnak és a járási tanácsnak. Vagy egy másik dolog. Kovács elvtárs nem régéta van ott, mint alapszervi titkár, de elmondja nekünk,'hogy a tanács elnöke nem szokott fontos dolgukat vele megbeszélni. Itt volt a házak államosítás aléli mentesítése. Jó néhány embernek adtak vissza, amivel a kommunisták nem értenek eg;;et és talán a rendelet is lehetőséget adott volna arra, hogy ne adják vissza. Összegezve: az elvtársak a tabi járásban a politikai Bizottság határozatának végrehajtáséban igen komoly erőfeszítéseket tettek, azonban azt is- látni kell az elvtársaknak, hogy nem sikerült teljes egészében érvényt szerezni és végrehajtani a Politikai . Bizottság ezen határozatát. Azokon a területeken, amelyeket elmondtam, saját magam is tapasztaltam, hogy van hiányosság és ezeken kellene előre jutni.-. Az alábbiakat javasolom; 1./ A legközelebbi községi titkári értekezleten értékelje a. Járási Pártbizottság ennek a VB. ülésnek a határozata ős tapasztalata alapján a politikai Bizottság határozatának végrehajtását ós világosan szabja meg a további tenni valókat. Különösen olyan értelemben, hogy a kapcsolat, a párt irányitás ne csak a tanácselnökre és párttitkárra szűküljön le,és helyezzék előtérbe a politikai nevelő, felvilágosító munkát. 2./ A Járási Pártbizottság hivja össze a megalakuló MSZMP csoportok vezetőit és a leküldött anyag alapján oktassa ki őket feladataikról ós az illető pártszervezetek titkárait hivja fel arra, hogy rendszeresen irányítsák, segitsék munkájukat. 3»/ A Megyei Pártbizottságnak össze kellene hivni a hivatali pártszervezetek titkárait a járásban és megbeszélni velük a hivatali pártszervezetek tenni valóit. /Lehet esetleg ugy is, hogy csak a tanácsi pártszervezeteket./ Nemes János elvtársi /Fonyód/ Ugy érzem, hogy a két jelentés reális képet mutat. A tanácsok párt irányítása - a határozat megjelenése óta - azt tapasztaljuk komolyan javult. Ezt mutatja a tanácsok munkához való hozzáállása ós hozzájárul a tóliterv végrehajtása is. Máskép dolgoznak. Azonban alapvető hiányosságot látok, hogy a pártszervezet tagjai nem fogják kézbe a tanácsokban .megalakuló MSZMP, csoportokat.