MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1958
5. ő. e. 1958. március 31. (129-171. o.) - 1. A politikai bizottság 1957. júliusi, a tanácsok pártirányításáról szóló határozatának végrehajtása a tabi járásban. Jelentések: 131-142
r - 2 my&c Ilyeíi értelmű beszámoltatások, a terület problémáinak megoldása érdeléében nem történneke A tanács és pártszervek egy-egy járástél kapott feladat, / falugyűlés, egyes ünnepélyek / megszervezését beszélik meg. A közságfejlesztési tervek ahol megvalósulnak, jelentősen növelik a tanács tekintélyét. A tervek kezdeményezői, inkább a tanácsok. A pártszervek ezt a tanács hivrtall feladatának tekintik,, nem ismerik kellően jelentőségát, nem használják fel tömegbeíolyásuk. növelésének érdekében 0 A pártszervek, nem eléggé tájékozottak, a községpolitikai problémákban. Kevés kivételtől eltekint ve, nem a pártszervek, az elsősorbrni kezdeményezők, a községpolitikai problémák, megoldásában. Általános probléma, hogy a községi pártszervek, a tanácsok pártirányitásának módszerbeli kérdéseit nem ismerik, Előfordult olyan is, hogy pld. a Bábonymcgye;L Pártvezetőség megkérdezte, hogy a Trnács vrn-e fölérendelve a pártnak, vagy. megforditvr. Módszerbeli hiányosságok mellett, a tanácsok pártirányitásának szervezeti.feltételei, sem mindenhol és megfelelő formában biztosítottak, illetve tartalmában kifogásolható. A járási Tanácsok-, ban ós a VB-ben, a Járási Fart VB. képviselve van. A járási Tanács pártirányitása,.az ottdolgozó kommunistákon keresztül, általában érvényre jut. A járási Párt VB. nem utasítja, a Járási . Tanácsot, helyesen hoz határoz-tot, az ottdolgozó kommunistákra. A határozatok végrehajtását, azok gazdasági ás politikai kihatásait, rendszeresen- nem ellenőrzik. A pártapparátus tagjai, rendszeresen rásztvesznek, a járási Ta-.. nács hivatali pártszervezetének taggyűlésein, ós hozzászólásaikkal igyekeznek munkájukat segiteni. Ennek ellenére, a Járási Tanács VB. apparátusának munkáját nem hatja át, megfelelően pár-tunk politikája. A Párt politikai célkitűzéseinek végrehajtásáért nem harcolnak következetesen. A hivatali pártszervezet, nem mozgósítja a hivatal dolgozóit, megfelelően a hivatal előtt álló felad-tok végrehajtáeárc. e