MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957
3. ő. e. 1957. november 11. (101-133. o.) - 1. A megyei népfrontbizottság politikai munkája a dolgozó parasztság között. Jelentés: 102-108
- 2 Szántó elvtárs válasza a kérdésekre Az igaz, hggy az első elnökségi ülés május 13.-án volt, de az elnök/sffbb is dolgozott, mert egyes tagjai megmaradtak és az irodában is. megmaradtak az emberek és segitették a felsorolt feladatok végrehajtását.. A községekben is szerveződni kezdtek a községi bizottságok, ami folyamatosan ment, és jelenleg is megy. Az egyik legnagyobb feladatuk a népfrontbizottságoknak a községfejlesztési tervvel kapcsolatban lesz, ezért komolyabban kivánunk ezzel a kérdéssel a jövőben foglalkozni. A jelentésben is aránylag elég nagy helyet szenteltünk a községfejlesztési tervnek, hogy helyesen-e, vagy nem, azt az elvtársak eldöntik. Nem annak alapján vettünk példát a községifejlesztési tervvel kapcsolatban, hogy konkrétan hol megy a legnagyobb^százalékban a befizetés, hanem a népfront hogyan ált hozzá ehhez a munkához. Csurgón, mivel látták, hogy rosszul ment a községfejlesztési alap befizetése, elhatározták, hogy segitenek a községeknek, kimennek ás megértetik a népfrontbizottsági tagokkal a jelentőségét, megmagyarázzák felhasználását, valamint a plusz társadalmi munka szervezését. Ha megjelenik az uj befizetési rendelkezés ezt széleskörben ismertetjük a népfrontbizottságokkal. Arra fogunk törekedni, hogy a községfe^lesztési alapban befizetett pénzen tul a népfrontbizottságok is javasoljanak olyan célokra beruházást összegeket, amit ha a közsé^fejlesztési alap nem is fedez, de társadalmi munka hozzáadásával meg tudnak valósitaifi. Sok példa van, ami ennek helyességéb alátámasztja. Ilyen helyeken megy jól a befizetés. Itt van Somogyvár, ahol villanyt szereltek be. Ebben, a községben létrehoztak a gazdakört, helyiséget adtak nekik. A hazafias népfront is segitséget adott ehhez. Ez mellettsegitséget adott a társadalmi munka szervezéséhez is. Vagy Zákány községben, ahol a párt, tanács és r a népfront együttesen komoly összegé községfejlesztési alapot beszedett, és sok társadalmi munkát szervezett. Ha átlagosan számitjuk a munkatársak heti 2-3 napot vannak kint vidéken. Van időszak, amikor többet, amikor kevesebbet. Mire gondolunk, hogy a PTO. osztályvezető elvi, politikai dolgokat vitasson meg a népfronttal. Nem arról van szó, hogy Nagy elvtárs magyarázza meg, hogy a Hazafias Népfrontnak mi a feladata, jelentősége, szerepe az életben, mert ezt nagyjából mi is tudjuk. De sok elvi, politikai kérdés van, amit a megye konkrét gyakorlatára alkalmazni kell. Itt van pl. a Nazafias Népfront Qrszágos Tanácsának az ülése. Ha alaposan átnézzük az anyagot olyan elvi kijelentések vannak bent, amin sokat lehet vitatkozni, igy is, ugy is magyarázni, /a gyakorlati munkára és az elvi állásfoglalásaa vonatkozóan is./ Pl. Apró elvtárs ugy veti fel, hogy olyan hazafias népfrontra van szükség, amely a párt vezetésével biztositékot nyújt arra, hogy többé Magyarországon a szégyenteljes ellenforradalmi események nem ismétlődhetnek meg. Ez nagyon sok mindent rejt magában. Kifejt több gondolatot, hogy milyen legyen a Népfront politikai tartalma, felépitése, kik legyenek a tagjai. Ezekből sok mindent meg lehet állapitani. Viszont sok olyan kérdés ./.