MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957

3. ő. e. 1957. november 11. (101-133. o.) - 1. A megyei népfrontbizottság politikai munkája a dolgozó parasztság között. Jelentés: 102-108

segítséget. Nem ismerik még fel a község társadalmi, politika, gazdast gi életében a Népfrorta?a háruló feladatokat, ebből kifolyólag nem. toiz~ zák meg a Népfrontot ilyen értelmű feladatokkal. Pedig ez lenna á.leg­nagyobb segítség, amire a Népfrontnak jelen időben szüksége volna. A­aolsftáB a községekben pedig, ahol a Népfront bizottság felismeri eáeket á feladatokat, több helyen meg nem értéssel, sőt bizalmatlansággal ta­lálkoznak a pártszervezetek részérőié Meg nem értéssel és bizalmatlan­sággal, találkozunk néha a járási bizottságok egyes munkatársai részé­ről is. -IV­Jövőbeni terveink •Jövőbeni feladatainkat a Hazafias Népfront Országos Tanácsának ü­lóée elvi meghatározásai szabják meg. Egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk a Hazafias Népfront Országos Tanácsa ülésének anyagából poli­tikai gyűléseket tartani. November Végén megyei tanácskozást tartunk a községi ós járási Népfront elnökségek részt vételével. Később, járások­ban, majd községekben is tartunk ilyen gyűléseket. Megfelélő ütemben erőnkhöz mérten komoly gondot fordítunk a gazda és olvasókörök újjá­szervezésére. Népfront esteket, politikai vita esteket tartunk, réteg­gyuleáéket'réhdezünk az aktuális politikai kérdésekről. Fontos feladat* túrijaik tártjuk á házaszerététre, a né£ek barátságának ápolására váló" áéveiöst, az ifjúság névéléséhek segítését, az erkölcsi nevelés segité­séíi; 'Í^KápösvÖlgye állattenyésztési hónap" megtartásával kapbsvölgyé SZJÉŰ^asm^rhátényésztésénék ; fellendítéséhez kívánunk segitéégWnyiljta­hi»" i ? ssiíákmái oktatásy az 'általános műveltség emelései évfóráulók/Ádyi', Jóásef Atilla, J^pplHóhá|i, Kodályi/ megszervezésével, az Írócsoport miihkájáöak i: segítésével, hagyományok' ápolásával, műemlékvédelem, egyéb feladatok elvégzésével megyénk művelődésügyét kivánjuk elősegíteni. A jogi bizottságon keresztül vitát" rendezünk a lakosság különböző réte­geinek bevonásával a polgári.törvénykönyv tervezetéről, előadásokat tartunk a. térsa^a^mi tulajdon védelméről. Komoly gondot fordítunk bi­zcttság4|ji^on keresztül aközségfejlosztési tervek megvalósitásának előéegitésére,, a községfejlesztési járulék befizetésére,,, vxii-;:A,;. % Munkánkat; akadályozó nehézségek '.. ;,:,*.;• >.':•:/ Sok még á téves nézet az ellenforradalom okozta káros ideológiai behatás, a rbvizionizmus, a nacionalizmus. Sokszor tapasztalunk bizal-

Next

/
Thumbnails
Contents