MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957
2. ő. e. 1957. augusztus 5. (25-75. o.) - 2. Somogy megye pártgazdasági és ügykezelési helyzete. Jelentés: 38-44
— 6 — nnck ez c következménye, hogy a határidő "lejarta előtt 1-2 nap-^sfv al a járás gépkocsija tagdijat szed, össze ami egyáltalán nem Enne P mondható gazdaságodnak, mert előfordul, hogy a kocsi 5o-6o. km-t tesz meg lo-12 Ft. értékű elszámolásért. A tagdijmunka megjavításának feltétele, az hogy járásaink megértsék hogy a tagdijmunka nem adminisztratív munka, hanem politikai munka, s igy az egész JB. munkáját kell, hogy képezze. Munkánk területén ebben a munkában van a legnagyobb lemaradás, és ezen a vonalon is sok kárt okozott az ellenforradalom, illetve annak hatása. Az ellenforradalom során három járásban semmisítették társak a párt irattárát, Fonyód, Siófok, Tab. Azonban fok november 4- után kb. 3-4 nappal semmisitotte meg az iratokat. meg az' elvTab és Sióösszes Jelenleg megyénkben a legegyszerűbb iktatási forma szerint tartjuk nyilván a bizalmas és dokumentációs jelleggel birfi, anyagokat. Ezen a területen a fő probléma az cnyagok elintézésének lassúságában van, A bekerülő anyagok nincsenek kellően értékelve, ós nincs a jelzésekből a megfelelő következtetés levonva. Legsúlyosabb probléma, a munkás le vélek intézése területén van, ugy az MB-ón mint a J árási Bizottságoknál. A Megyei Pártbizottságra igen sok panaszos levél érkezik be, azonban az elintézésük lassú, késedelmes. Fid. Van a iVi egyci Pártbizottságon áprilisban beérkezett elintézetlen levél is. Az elintézett levelek órdombeli elintézéée nincs ellenőrizve, nem tudjuk, hogy a panaszos hogy van megelégedve ügye elintéz**íércil. Ebben elsősorban a Gazdasági ós Ügykezelési osztály a hibás, mert még egyetlen ilyen irányú ellenőrzést som tartott* Az osztály nem értékeli a munkásleveleket és nem ad megfelelő jelzéseket a megyei Pártbizottság felé. A beérkező sok panaszos levél a dolgozóknak a párthoz való bizalmát mutatja, de mutatja ezt is, hogy a területi munkában a párt politikájának végrehajtásában sok hiba van, vagyis a bizalom mellett a panaszoslevolokot bírálatként is kell felfogni egyes szervek munkájával szemben. A munkáslevelőkkel való foglalkozás tarén még roszabb a helyzet a járási bizottságok munkájában. Sok levél irattárban van rakva, elintézetlenül. Fid. a fonyódi járásban január-február hónapokban érkezett elintézetlen'levclcket találtunk, de hasonló a helyet más járásokban, is. Mint fentebb említettük ennek oka az, hogy a megyei Gazdasági ós Ügykezelési osztály eddigi munkája során nem fordított kellő gondot az ügykezelési munkára, czök ellenőrzésére, ezért az osztály vezetőjét Decsi elvtársat terheli a felelőség. . / .