MSZMP Somogy Megyei Ideiglenes Intéző Bizottságának/Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1957

2. ő. e. 1957. július 19. (2-24. o.) - 1. Megyei vezetők ellenforradalom alatti magatartásának felülvizsgálása, határozat beosztásukban való megerősítésükről, vagy felmentésükről. Szóbeli beszámoló: 3-19

Onnan eredt, hogy z tolmács Kulcsár elvtárs marcali lakos, óerág 1952-ben kilett zárva a Pártból, amikor a járási ititkár Kisde­ák elvtárs volt. Természetesen nagyon haragudott Kisdeák elvtárs­ra, és ^az ellenforradalom után Ö volt a szovjet elvtársak melleti a tolmács, s bizony a tények azt bizonyitják, hogy nem azt fordi­totta a szovjet elvtársak részére, amit Kisdeák elvtárs mondott, hanem egésszen máat. Ez abból adódott, hogy szeretett volna já­rási titkár is lenni. Ezért' igyekezett alattomos módon kompromit­tálni Kisdeák elvtársat. Javaslom Kisdeák elvtársai kapcsolatos eddigi ügyet lezártnak­tekinteni és figyelmeztesük Kulcsár elvtársat, hogy veszélyes ránézve is az ilyen valótlan állitásók. L á s z 1 ó István elvtára: Javaslom, hogy Szirmai elvtárs üljön le Kisdeák elvtársai és Hevesi elvtársai közösen vitassák meg Kisdeák és- Hevesi elvtár­sak viszonyát egymáshoz, mert ha jól emlékszem ez- egyszer már tisztázva lett, s mégis a napokban néhány szovjet elvtársai be­szélgetve,-akik még mindég tartják-régi véleményüket Kisdeák elv­társról - Hevesi elvtársnak egyezett a véleménye a szovjet elv­társakkal Kisdeák,'elvtársai kapcsolatban. Ezt azért tartom szükségesnek, hogy egy embernek se legyen más véleménye a Párt végrehajtó Bizottságában. M'á r t o n János elvtárs: ; Januárban beszéltem több marcali-! emberrel, akik aztjnondták Kisdeák elvtársról,- hogy a családapák mintaképe, csak*baja az, hogy nem tud az emberekkel megfelelően foglalkozni, és kapcsol tot teremteni. Elitélem Hevesi elvtársnak ilyenirányú magatartását, amikor a legutóbbi taggyűlésen tisztáztuk ezeket a kérdéseket. B o g ó László elvtárs: Marcaliban járwa megállapítottam, hogy ott Kisdeák elvtárs bizo­nyos unszimpátiát élvez és azt beszélik, hogy mi kizavartuk in­nen Kisdeák elvtársat és most nagyobb funkcióba került. Amikor megkérdeztem, hogy miből^indul ki'ez azt mondták, hogy többszö elmentek mellette az utcán és sokszor még a köszönésüket sem fo­gadta el. Javaslom az intézőbizottságnak, hogy a Marcali Járási Partbizot • ságon tisztázni kellene az elvtársak előti, hogy Kisdeák elvtár­sat nem zavarták el, hanem a Megyei Párt V B. hozta be Kaposvár­ra és helyezte funkcióba. S véleményem szerint, komoly figyel­meztetést kell alkalmazni'azokkal a személyekkel szemben,"akik alaptalanul iíyent terjesztenek. S z ő ke Pál elvtárs: Javaslom, hogy amikor ilyen dolgotfelülvizsgálunk és megállapí­tást nyer, hogy kik rágalmaznak alaptalanul, megkell forditani a párthatorzatnak ilyen részét és az ilyen esetbea az illetőt i­felelőségre kell vonni, ha alaptalanul rágalmaz. Véleményem sz rint komoly figyelmezetetésben kell részesíteni az ilyent.. K i s p e t i elvtárs: 1

Next

/
Thumbnails
Contents