MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1989
67. ő. e. 1989. január 11. (2-121. o.) - 5. A megyei pártbizottság állásfoglalása a politikai nyilvánosság kiszélesítésére, s a további feladatok. Jelentés: 48-57 - Tervezet: 63-69
- 2 Véleményének nyilvánosságát, az ehhez szükséges fórumok továbbfejlesztését is. E sokrétű és további gazdagításra érdemes folyamatok közepette fontos szerepe van a közéletben a politikai nyilvánosság dinamikusabb kiépítésének is. Ebben a megyei pártbizottság aktivan részt vállaló és egyúttal ösztönző módon kíván részt venni. 2/ A pártmozgalom nyilvánossága során nagy szerepet tulajdonít a társadalmi kontrollnak, az ellenőrzésnek, egyúttal vonzó példát is kíván teremteni arra, hogy tagsága körében biztosítja az aktív tájékoztatás és tájékozódás lehetőségét. 3/ A pártbizottság fontosnak tartja a nyilvánosság közösségszervező és érdekfeltáró funkcióinak erősítését - s ezek során számol a megye közéletében is a pluralizmust kifejező alternatív szerveződések létrejöttével. Alapállása a szocialista alkotmányosságot tiszteletben tartó, előrevivő együttműködés és párbeszéd megteremtése; s ezek tapasztalatai szerint álláspontjának további tisztázása, s a politikai viták vállalása is. V A fentiekben összefoglalt megyei pártálláspont alapján a további feladatokat a pártbizottság a politikai munka nyíltságának , az információáramlásnak, a tömegtájékoztatásnak és a közélet kiszélesítésének a területén tartja időszerűnek meghatározni, illetve ajánlani. II. A megyei pártbizottság megállapítja, hogy a pártélet nyilvánossága, a politikai döntések előkészítése, meghozatala és megismertetése területén több olyan kezdeményezés történt, amelyek elősegítik a demokratikus közélet tartalmi folyamatainak kibontakozását. Ezt ösztönzi a pártbizottság 1990-ig szóló munkaprogramja is. A továbblépés szükségessé teszi mind a testületi, mind az apparátusi munkában az őszinteség, a nyíltság kiteljesedését, garanciáinak megteremtését - különös tekintettel a káderpolitikai feladatokra -; a döntési elképzelések megismertetését, képviseletét; a politikai tájékozódás és tájékoztatás kötetlen fórmáinak elterjesztését.