MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1989
67. ő. e. 1989. január 11. (2-121. o.) - 5. A megyei pártbizottság állásfoglalása a politikai nyilvánosság kiszélesítésére, s a további feladatok. Jelentés: 48-57
8 Cl, a testületi ülésekről, vitákról, döntésekről az őszinte hangvételű tájékoztatás, nemcsak a párt, hanem az állami szervek, a társadalmi és tömegszervezetek, egyesületek körében is. Különösen tanulságos és elismerésre méltó a korszerűsítés jegyében a megyei tanács üléseinek kiépített nyilvánossága, az új törekvések kedvező, széles körű sajtóvisszhangja. Döntő ebben, hogy nemcsak az új tartalmi-közigazgatási elképzelések szerepelnek a nyilvánosság előtt, hanem a káderpolitikai elgondolások is széles körben megítélhetővé válnak. A közéleti kép tehát már kiszámíthatóbb, áttekinthetőbb, noha ez még egészében véve a kezdeteket jelenti. Nemcsak azért mert újkeletű törekvésekről van szó, hanem főleg amiatt, hogy ezek még nem épülhetnek be szervesen, orientáló erővel a helyi közélet, a helyi állampolgári, munkavállalói érdekképviselet nyilvános folyamataiba, lehetőségeibe. A helyi nyilvánosság, a helyi tájékoztatás lehetőségeinek megteremtésével, kiépítésével kezdeményező, résztvevő, és nem "monopolizáló" szándékkal foglalkoznak párttestületek. /Pl: Boglárlelle, Barcs, Nagyatád/ A legtovább Siófokon jutottak, a színvonalas városi lap - Siófoki Hírek - beindításával; és a "startra" kész városi televízióval. Hasonló törekvések figyelhetők meg másutt is, a megyeszékhelyen ez a tevékenység - noha a Kaposvári Mutató már előrelépést jelent - még nem elég dinamikus. Megfigyelhető, hogy az érintett tanácsok - együttműködve a pártbizottságokkal - a helyi lapindítási és televíziózási törekvésekben az összehangoló "gazdaszerepet" egyre dinamikusabban vállalják. Figyelemre méltó, hogy a kezdeményezők között egyre nagyobb számban vannak közművelődési intézmények, szakemberek, egyesületek, körök. A helyi társadalom önépítkező lehetőségeit, önmeghatározó képességét dicsérik a különböző "kalendáriumok", közhasznú, közérdekű kiadványok. E törekvések aktív politikai ösztönzést igényelnek, és nagyobb megbecsülést érdemelnek. A kiadványozás továbbfejlesztése, az állampolgárok körében a rendszeres tájékozódás és tájékoztatás biztosítása adhat keretet, a helyi önkormányzat és érdekképviselet működésének, kontrolljának. Ilyen "erőtérben" válhat hatásossá, meggyőzővé a pártalapszervezetek önállósága; álláspontjuk képviselete és vonzereje is. Kaposvár, 1988. december 21. MAGYAR SOMOGY MEGYÍ y :ot gOAítt> MUNKÁSPÁRT JTÚ BIZOTTSÁGA •OoViJ,