MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1989

68. ő. e. 1989. augusztus 7. (164-202. o.) - 2. A soron következő megyei pártértekezlet előkészítésének és lebonyolításának szervezeti feladatai. Vitaanyag: 168-182

- - - ^ fogékony nemzedék tevékeny részvételével látja sikeresen megoldhatónak. E komplex folyamat a vállalati stratégiákkal összehangolt közoktatással, szakképzéssel és átképzéssel oldható meg. E politikának össze kell kapcsolódni a szövetkezés és vállalkozás új formáinak támogatásával. Álláspontunk, hogy a gazdaságpolitika, az agrár­politika és ehhez kapcsolódó településpolitika, szövetkezetpolitika nem valósítható meg hatékony érdekképviselet nélkül, amely érdekképviselet autonóm módon működik. Ezen érdekképviseletek csak tagjaiknak elkötele­zettek. Pártunk tagjaikon keresztül igyekszik érvényesíteni politikai befolyását. Pártunk vallja a szövetkezetek önállóságának elvét, támogatja a szövetkezeteket a gazdasági és társadalmi érdekeik megvalósításában. Új szövetkezeti törvényre van szükség, melyben az állam a szövetkezetek életének, működésének csak a legfontosabb keretszabályait rendezi. A tag­ság tulajdonosa, valóságos gazdája a szövetkezetének. A szövetkezés fela­data tagjai szolgálata, szükségleteinek biztonságos és előnyös kielégítése. III. Társadalompolitika A gazdaságpolitikai folyamatok összegzett hatása lehet a gazdasági alapja a megyénkben határozottan körvonalazható elszegényedési folyamat lassí­tásának, majd megállításának. Mindezek mellett határozottabb és kimunkál­tabb állami szociálpolitika feladata csökkenteni a legnehezebb helyzetben lévő társadalmi rétegek gondjait. Továbbá támogatjuk a társadalomban ön­szerveződő közösségek és egyházak karitatív tevékenységét is. A munkaképes korúak két rétege kíván megkülönböztetett figyelmet. Az 1990-től munkát kereső növekvő számú fiatalok és a teljesítmény­elvet következetesen megvalósító vállalkozások révén munkanélkülivé válók rétege. Az első esetben a nagy ingázási forgalmat mutató városok környé­kén szorgalmazunk /kis-körzeti/ munkahelyteremtő fejlesztéseket. A második esetben a munkanélküliség kezelésére hatékonyan működő intézmény­rendszer megyei kiépítését, valamint az átmeneti foglalkoztatási formák /közhasznú munka, idénymunka, részfoglalkoztatás/ alkalmazását kell rend­szerré fejlesztenünk. A nem munkaképes korúakra és egyedülállókra, ezen belül pedig a magatehe­tetlenekre kell kiemelt figyelmet fordítanunk. Olyan nyugdíjrendszer re­formot követelünk, amely biztosítja, hogy valamennyi nyugdíj reálértéke

Next

/
Thumbnails
Contents