MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988

66. ő. e. 1988. október 7. (94-215. o.) - 1. Az ideiglenes munkabizottság jelentése a megyei párbizottság tagjaival folytatott beszélgetés tapasztalatairól. Jelentés: 96-122

- 32 ­jött létre, ez a testület törvényes testület, a párt szabálya szerint működő testü­let, amelyik fel van hatalmazva arra, hogy ilyen kérdésben állást foglaljon. Elhang­zott itt egy kérdés, hogy mi a párt, mi múlik ma a párton? Gyenesei elvtárs vetette fel. Ma sokan felteszik nekem, hogy parancsnok elvtárs, mi múlik mirajtunk? Meggyő­ződésem, hogy nagyon sok minden múlik rajtunk, de nem úgy és nem akkor, ha úgy élünk, ahogy eddig tettük, hanem úgy, hogy ha politizálunk, ha nem az újsággal meg nem nyi­latkozatokkal válaszolunk a kommunistáknak, hanem odamegyünk közéjük és megmondjuk a véleményünket a politikáról, de odamegyünk az ellenség közé is, és'annak is meg­mondjuk, hogy neked öregem nincs igazad, mert szabad a szocializmus mellett is szól­ni és nemcsak ellene. Nekem ez a meggyőződésem ezekről a kérdésekről. Úgy gondolom, hogy minden felelős pártban nagyon fontos dolog az, hogy a helyzetér­tékeléskor, a realitásokból induljunk ki, és a mai állapotokat, azok kialakulását, történetiségében vizsgáljuk. Ezt azért is mondom és azért is tartom fontosnak, hogy az új keresésének gyakorlatában képesek legyünk megszabadulni a multunkat mindenben tagadóktól, és az új konjunktúra-lovagoktól. Azért mondom ezt, mert a megújulás, a reform, a demokrácia és a nemzet lobogója alatt nemcsak a haladó erők menetelnek ma, hanem az ellenségeink is, és nem egyszer ellenünk menetelnek ebben az országban. Mindebből aztán következik, hogy céljaik, jelszavaik, következtetések eltérőek, így szándékaik különbözőek. Ez az állapot polarizálja a nemzetet, a pártot is bom­lasztja és a pártonkívüliekkel való kapcsolatunkat is lazítja. Ugyanis úgy is fogal­mazhatnák, hogy a pártértekezlet óta több olyan változás és jelenség van az életünk­ben, amelyek a pártértekezlet célkitűzéseinek, állásfoglalásainak megvalósítását ne­hezítik, helyenként deformálják. Mire gondolok? Arra, hogy felélénkültek a szocia­lizmussal szembeni ellenséges erők és a reform, a megújulás, a demokrácia ürügyén ma már tetteikkel, magatartásukkal nyiltan akadályozzák a tényleges szocialista meg­újulás kibontakozását. Arra gondolok, ha ma nyilt és helyenként elszemtelenedett el­lenzékiség folyik a párt, a hatalom lejáratására, eddigi utunk minden vívmányának megkérdőjelezésére, és helyenként nyilt restaurációs törekvések is vannak. Gondol­juk csak az 1956-os események újraértékelése és átértékelése tárgyában folyó harc­ra ma Magyarországon. Én azt mondom, Klenovics elvtárs is szólt erről, hogy személy szerint tiltakozom az ellen a felfogás ellen, hogy minden, ami ebben az országban, s ebben a nemzetben történt a felszabadulás óta, az csak mocsokban történt, és nem volt haladás. Ki kell menni az utcára és meg kell nézni a magyar népet. Nemcsak azt, hogy mit mond a televízió és a rádió. Félreértés ne legyen, én nem a megújulást tagadom. Nem annak az igényét tagadom, hogy igenis egy sor kérdésben meg kell rázni magunkat és úgy ahogy ezt a pártértekezlet meghatározta, igenis az alapkérdések fenn­tartása mellett meg kell újulni. Ezt én is támogatom. Azt, amit ma hellyel-közzel a tájékoztatásban történik, azt nem tudom elfogadni. Mindezeket figyelembe véve úgy gondolom, - visszatérnék az írásos előterjesztéshez - most amikor mi értekezünk, nagyon fontos kérdésekben kell döntenünk. Ezt az anyagot így nem szabad elfogadni, hanem vagy állásfoglalást, vagy valamilyen közleményt kellene megjelentetni, amiben a mi pártbizottságunk az új kérdésekre is választ ad. Pl: mi a viszonyunk a sztrájk­hoz, mi a viszonyunk ehhez-ahhoz, nem sorolom fel. Van itt utalás, hogy támogatjuk a központi bizottság határozatát, hiszen a legutóbbi ülésén ezeket a viszonyokat tisztázta, de a központi bizottságnak, s ahogy megítélem a politikai bizottságnak, különösen szüksége lehet arra, hogy a vidék is hallassa hangját. Ami itt ma történik a politikai bizottságban, felelősséggel mondom, hogy nem látok valami nagy egységet. Azt látom, hogy ellentétes felfogású harc folyik akörül, hogy milyen a szocializmus. Nem tudok elképzelni olyan hatalmat, ahol nem a kormány kor­mányoz a nép nevében, hanem a nép kormányoz. Ilyen ma még a világon nincs. Ez pedig meg van hirdetve. Ezt a felfogást nem tudom támogatni. Egy sor olyan dolog van, ami ma a megye kommunistáit zavarja. Ha ez a testület ma itt dönt, akkor mindenek­előtt a politikai állásfoglalásban kell megnyilvánulnunk, hogy a megye testületének mi az álláspontja ezekről a kérdésekről, ezt képviseljük mi és ezt képviseljétek ti elvtársak az alapszervezetekben, ha ezzel azonosulni tudtok, vagy vitassátok meg.

Next

/
Thumbnails
Contents