MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988
65. ő. e. 1988. március 25. (64-158. o.) - 1. Az egészségügyi ellátás helyzete és fejlesztésének feladatai. Jelentés: 67-89 - Szóbeli kiegészítés: 94-97
Jfra pártbizottság is ösztönzi, hogy dolgozza ki a megye egészségmegőrző programját. Szeretném tájékoztatni a tisztelt pártbizottságot arról, hogy az egészségügyet irányító apparátusok a testület elé kerülő feladatok elkészítésében együtt dolgoztak és hasznosították más-más hangsúllyal a szakmai, politikai irányító szempontokat. A téma jelentőségének hangsúlyozását abban is látom, hogy a 80-as évektől eltelt időszakban a megváltozott körülmények is erőteljes hatást gyakoroltak a megye egészségügyi és szociálpolitikai helyzetére, melyeket újból és újból figyelembe kell venni. Egyes betegségtípusok megnövekedtek, újabb és újabb, az egészségre ártalmas jelenségek jutnak tudomásunkra, melyek nem csak az egyes állampolgárokra, személyekre és családokra vonatkozóan jelentenek kedvezőtlen hatást - hanem helyi, megyei szinten annak a megfogalmazásnak is helyt kell adnunk-, hogy kedvezőtlen hatással vannak a megye népesedési helyzetére is. A beszámolástól eltelt években - úgy érzem - politikánkban sokkal nagyobb hangsúlyt kapott, sokkal érzékenyebb terület lett a szociálpolitika. Erre utal az is, hogy kormányzati, megyei és helyi szinten az elemzésbe is bekerült. Jelentésünkben is írtunk arról, hogy az országos átlagnál nagyobb arányban vannak az eltartottak, ugyanakkor a nyugdíjak jelentősen az országos átlag alatt vannak. Közvetlen hatással van erre a megye településszerkezete is, a kistelepülések sokasága, az időskorúak magas száma és az e helyeken mindinkább szaporodó ellátási hiányosságok és egyéb szociális gondok. Erőteljesebb lett az új generációk elkülönülése, a régi családszerkezet változása. A megye egészségügyi és szociálpolitikai helyzetét vizsgálva kell szólni a helyzetelemzésben és feladatmeghatározásban a termékszerkezet által diktált objektív körülményekről is. A mezőgazdasági jellegből, a kemizálásból adódóan sajátos tennivalóink vannak. Az iparfejlesztés iránya is ró feladatokat az egészségügyi ágazatra. Az üzemeknek, tanácsoknak, intézményeknek, tömegszervezeteknek konkrétan jóval több, összehangoltabb munkát kell végezni e téren is. A feladatmeghatározásból három szempontot emelnék ki: 1/ az egészségmegőrzési program megvalósítása során kapjon nagyobb hangsúlyt az állampolgárok önmaguk és egymás iránti felelőssége; /A feladat hangsúlyosan össz-társadalmi jellegt/