MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1988
66. ő. e. 1988. november 16. (216-276. o.) - 3. A választójogi törvénytervezet véleményezése. Előterjesztés: 248-253
. , - m 4 ^ Ezzel a felhívással indult be országosan a javaslat társadalmi vitája, de úgy látszik, hogy egyesek a legjobb szándékot is megkérdőjelezik. Példaként csak az egyik politológusnak, a Magyar Nemzetben megjelent véleményéből idézek egy mondatot: "A módosítást titokban készítették elő, majd a Központi Bizottság júniusi ülésén már el is fogadtak egy határozatot arról, hogy mi kell, és mit nem kell a rendszeren változtatni." Úgy vélem, ehhez nem kell kommentár. Hitelesebb számunkra az a sok fórumon elhangzott vélemény, amelyek elismerően szóltak a politika rugalmasságáról, hogy alig 5 évvel az új választójogi törvény megalkotása után levonta a tanulságokat és kezdeményezte azok érvényesítését. Megyénkben eddig közel 60 fórumon mondtak véleményt, amelyek jegyzőkönyvi rögzítéssel mind eljutnak a Hazafias Népfront Országos Tanácsához. Az észrevételek, javaslatok a tervezet egészét, még az apró részleteket is érintették, de különösen érdeklődést váltottak ki a következők: a jelölés új módja, a jelölő gyűlések szerepe, a választások elkülönítésének kérdése, a helyi tanácselnökök közvetlen választásának lehetősége, az elöljáróságok választása, a megyei tanácstagok választására vonatkozó új alternatíva és az országos listán választandó képviselők száma. A Központi Bizottság a törvényjavaslat megvitatását kérte a megyei pártbizottságoktól is, ami önmagában is jelzi a politikai fontosságot, és módszerben pedig az újszerűséget, hiszen ez korábban nem volt gyakorlat. A tervezetet nem kívánom ismertetni, elemezni. Időben eljuttattuk azt a megyei pártbizottság tagjaihoz, hogy lehetőség legyen annak megismerésére. Az is szükségtelen, hogy elmondjam a továbbfejlesztést célzó új elgondolásokat. Ezekről jó összegezés jelent meg a sajtóban, így október 17-én a Somogyi Néplapban is. A fő politikai cél abban foglalható össze, hogy a választások erősítsék a társadalmi nyilvánosságot, a demokráciát, a helyi önkormányzatokat, és bővüljön a választások tisztaságát, törvényességét körülövező jogi garanciarendszer. A megyei pártbizottság ülésén elhangzandó észrevételeket, javaslatokat továbbítjuk a Központi Bizottsághoz. Tekintettel azonban arra, hogy párttestületi ülés keretében történik a véleményezés, célszerűnek látszik a tervezet néhány kiemelkedően fontos részkérdésében többségi állásfoglalás kialakítása. A Központi Bizottság számára ez adna ugyanis egyértelműbb és így jobban hasznosítható információt.